Amikor a  kígyó sziszeg – lebuktak a rágalmazók – a portál felelős a névtelen becsületsértésekért – nyakára lépnek a pocskondiázóknak

Ki szereti ha rosszat írnak mondanak róla. Gondolom kevesen élvezik a nyilvános mocskolódást a hazug rágalmazást. Még ha igazat is állítanának  se lelkesednénk, hát még akkor ha  csak az ismeretlenség homályában dagonyáznak. Ha ebben az országban nem lenne más probléma akkor azt mondanám, itt az ideje , hogy az internetes véleményt nyilvánító, pocskondiázók nyakára kell lépni. Ám ezekben a napokban vannak fontosabb megoldásra váró gondjaink mint a névtelen posztolók kézre kerítése.

Mondom én, akik idén márciusban kikezdtek egy internetes hírportálon. Volt rá alkalom így aztán a névtelen hölgyek urak kifejtették a véleményüket. Ezzel elkövették a rágalmazás, a hitelrontás, a gyalázkodás, a becsületsértés és a közösség elleni uszítás minden formáját.  A rendőrséget – tudom –  nem az ilyen ügyek felderítésére találták, de az üdvhadsereg és a háztömb bizalmi csak nem nyomozhat az ismeretlen rosszhiszemű elkövetők után. Így az őrmester úr kerek hat hónap után a következő eredményre jutott. Sikerült begyűjtenie az anonim beírók listáját. Mint várható volt első helyen egy régi cimbora, egy neves kolléga szerepel. Aki már nem először vette a bátorságot, hogy a kulisszák mögül levelezzen. A Jó isten tartsa meg a rossz szokását. Majd a sorban következnek az ismeretlenek meg a külföldi, német IP címekről bejelentkezők. Itt rendelkezésre állnak a nevek, címek s majd a bíróság dönt, szabad vélemény nyilvánítás vagy egyszerű jogsértés történt. Halálbüntetéstől egyikőjüknek se kell tartania, inkább pénzbüntetésre számíthatnak. Létezik még a bocsánatkérés fogalma is, de erről csak a régi Kohn vícc jut eszembe. Amikor kötelezik, hogy kérjen bocsánatot a becsületes  Swarcztól. S Kohn így kezdi: Már bocsánatot kérek, de Swarcz egy becsületes ember ?

Komolyabban .  Néhányan a miskolci könyvtárból posztoltak. Ahol idáig húsz napig őrizték a bejelentkezők IP címét, nevét.  A rendőrségnek egy ilyen ügy felderítéséhez fél évre van szüksége. Tehát a jövőben kötelesek lesznek legalább egy félévig megőrizni az internetezők adatait. Ugyanígy a szabad felhasználású kávézók is. Már csak a terrorizmus címszó alapján is jogos az elvárás.

S ami kellemetlen lehet.  Minden hírportál felelős , felelősség tehető a posztolások tartalmáért. Különösen olyan esetben amikor jelzik is, hogy minden bejegyzést moderálnak.  Ha nem akkor viseljék a felelősséget és az ezzel járó szankciót.