Idén Balog Zoltánnak ítélték a Tauffer-díjat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Család és Nővédelmi Társaság által alapított Tauffer-díjat vehette át a szeptember 25-én, Lillafüreden megrendezett „Középpontban a család” elnevezésű konferencián. A Tauffer Vilmos szülész-nőgyógyászról elnevezett díjat évek óta azoknak a szakmabelieknek, közéleti személyiségeknek ítélik oda, akik kiemelten sokat tettek, tesznek a családok egészségvédelme érdekében.

 

Balog Zoltán a díj átvételét követő beszédében kiemelte: nagy megtisztelés számára a díj, hiszen a család szeretete végigkísérte az életét. „A család ma különös védelemre szorul, mert tűnőben van a magától értetődősége. Többen élnek családon kívül, mint családban”- hangsúlyozta a tárcavezető. A Kormány célja, hogy megállítsa a ma Magyarországon jellemző demográfiai fogyást, családpolitikájának nagy része ezt a célt szolgálja. A megkezdett munka szakmai elismerése és visszaigazolása a múlt héten a család- és ifjúságpolitikáért is felelős miniszter részére átadott Tauffer Vilmos-díj.

F0925936

A magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság 1975-ben azzal a céllal kezdte meg működését, hogy segítse a népességpolitikai célok elérését és a harmonikus családi élettel kapcsolatos közgondolkodás kialakítását, védje a nőket, a gyermekeket és az időseket, ezzel együtt segítse a nővédelmi hálózat hatékony működését, szervezze és segítse a családdal foglalkozó szakemberek tudományos tevékenységét.