Vécsecity, a kastélyba zárt város

A tavalyi év márciusában nyitotta meg kapuit a Magyar szállodatörténet különlegessége, egy hely, ami mindenkit elvarázsol: Vécsecity.

Hernádvécsén, a Cserehát szívében, Budapestről 225 kilométerre egy olyan szállodakomplexum található, amiért végre elmondhatjuk, érdemes autóba ülni. A Hernád völgyében, Zempléntől északra, a 3-as főút mentén helyezkedik el. Olyan turisztikai különlegességek találhatóak itt, mint Boldogkőváralja, Regéc és Füzér várai, Vizsoly, a festői Hernád, a Hollóházi Porcelánmanufaktúra és felszíni ásványkincséről híres Telkibánya a Zemplénben, maga a hegyvonulat és egyéb nevezetességei.

A csodás természeti környezetben épült szálloda egy kastély hangulatát ötvözi az öt csillagos wellness élményekkel. A történelmi Vécsey család 1790-ben épült, neobarokk, műemléki védelem alatt álló kastélya köré épült épületkomplexum megújulva, négycsillagos szállodaként fogadja a vendégeket Hernádvécsén. Ahogy ezt Dr. Takács Tibor a szálloda tulajdonosa elmondja, ez a hely „filozófia, és fantázia egyben”.

 

Forrás: vecsecity.hu

Sajnálatosan kevesen ismerik ezt a vidéket, pedig történelmünk egy nagy szelete játszódott itt, és hogy megint a tulajdonost idézzem: maga „Vécsecity egy csipetnyi Európa, ott, ahol Magyarország is fogytán”.

Itt érdemes kitérnünk, sőt kell kitérnünk egy különleges személyiségre: Dr. Takács Tiborra.  Különleges, és elismerésre méltó életpálya az övé.

Tibor egyetemi oktató-kutató volt, majd vállalkozóként dolgozott. Az MTA agrár tudományok osztályának tagja, a debreceni Rotary Klub alapító elnöke. Több éven keresztül alkormányzó,aki két alkalommal is elnyerte a Paul Harris-díjat. Az 1989 óta építkező hazai szervezetben a 2007-től önálló Magyar Rotary Kerület első kormányzója lett.

 

Forrás: Takács Tibor
Jogosan vetődik fel a kérdés, hogyan jön ehhez a múlthoz a szállodatulajdonosi lét? Ahogy Tibor elmondta, egy fajta belső késztetés vezette mindig, egy vágy, hogy tegyen az övéiért, és a környezetéért. Hernádvécse egy kicsi falu Abaújban, egy olyan régióban, ahol a kiugró munkanélküliség, a szerény önkormányzati lehetőséggel párosul.  A helyi értékek megőrzésére kevés forrás áll rendelkezésre, ezért igazi áldás volt, amikor dr. Takács Tibor úgy döntött, felújítja, és ide álmodja azt a csodát, amit feleségével Vécsecitynek neveztek el.

Forrás: vecsecity.hu

A kemény munkával újjávarázsolt neobarokk Vécsey -Sardagna kastély egy épületegyüttes, aminek a kilenchektáros ősparkos területén egy valódi kis városkát alakítottak ki.

A szálloda három épülete több évszázadot hangol össze, és egyesít harmóniában.

A teljesség igénye nélkül Panoptikummal, Európa fallal , tó-színpaddal, sportlétesítményekkel, állatsimogatóval, tornácos gyermekfoglalkoztató házzal, ló istállóval, karámokkal, kocsiszínnel teszik érdekessé, élménydússá, ám a pihenésre mégis kiválóan alkalmassá Vécsecityt.

 

 

A szálloda 55 szobát, és két konferenciatermet kínál. Számos külön terem is található itt, így a rendezvények számára is kiváló.

A kastélyba zárt város, a City, kétszintes apartman házakkal varja a családosokat.

Forrás: vecsecity.hu

Az ó színpadon esténként retro mozi, alkalmanként kulturális rendezvények szórakoztatnak. Figyelmesség hogy a házi állatokkal érkező vendégeket külön apartman várja .

A wellness részleg minden igényt kielégít,  meleg vizes élménymedencével, és ellenáramos úszómedencével, gőzkabinnal, sókamrával, finn szaunával, illat-és fényterápiás szobával a törökfürdők hangulatát idézi. Mindenki számára nagy élmény a szezonálisan működő kültéri medence. Bejelentkezésre kitűnő masszázs és a szépségszalon áll a vendégek rendelkezésére. Az igazi wellnessínyenceknek pedig a szálloda kétszemélyes sókádját ajánlom, ahol a vendégelégedettség garantált!

Forrás: vecsecity.hu

A gasztronómiáról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen ez egy nagyon fontos, és kényes pontja a tökéletes kikapcsolódásnak. A Vécsecitybe utazóknak nem kell csalódniuk, a hagyományos magyar konyha mellett olyan különlegességeket is megkóstolhatunk mint a lepcsánka, knédli, puliszka, vagy a  pacalleves. A kastély borospincéje várja azokat a vendégeket, akik értékelik a különleges borokat, vagy csak egy kellemes borkóstolóval szeretnék megkoronázni az estét.

Összességében elmondható, hogy igen, ide érdemes eljönni. És nem csak egy-két nap eltöltésére, hanem egy egész hét, vagy akár hosszabb itt tartózkodás idejére is tökéletes helyszín a „kastélyba zárt város”.

 

Forrás: http://www.origo.hu/utazas/hirdetes/20151001-vecsecity-a-kastelyba-zart-varo.html