A Volkswagen tájékoztató internetes oldalt indított

A Volkswagen online felületet hozott létre, hogy ügyfelei saját maguk ellenőrizhessék, járművükön el kell-e végeztetni a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos utólagos javítást. Az internetes oldal magyar nyelven is elérhető – tájékoztatta a konszern márkáinak magyarországi forgalmazója, a Porsche Hungaria (PH).

A www.volkswagen.hu portálról is egy kattintással elérhető új oldalon a jármű alvázszámának megadása után minden ügyfél egyértelmű választ kap arra, hogy járműve érintett-e vagy sem. A márkakereskedések szintén tájékoztatást adnak arról, hogy az adott jármű érintett-e, illetve az ügyfelek rendelkezésére állnak tanácsadással.

A PH közleményében hangsúlyozza: a Volkswagen ezzel újabb lépést tett annak feltárásában, hogy az EA 189 típusú dízelmotorral ellátott járművek közül melyek érintettek a szervizakcióban.

A cég ugyanakkor leszögezi, hogy minden értékesített jármű műszakilag biztonságos és üzemképes, még az esetleges, károsanyag-kibocsátással kapcsolatos utólagos beavatkozást megelőzően is.

A közleményben kitérnek arra, hogy a Volkswagen és a konszern többi érintett márkája még októberben bemutatja az illetékes hatóságoknak a műszaki megoldásokat és intézkedéseket. Az érintett járművek tulajdonosai a rákövetkező hetekben, illetve hónapokban kapnak tájékoztatást erről.

Körvonalazódik technikai a megoldás

 

A dízelbotrány miatt felülvizsgálják az összes tervezett beruházást a német Volkswagen (VW) konszernnél, és tovább szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot – mondta a társaság vezérigazgatója a németországi Wolfsburgban működő központi gyártóbázison soron kívül tartott üzemi gyűlésen, kedden.

Matthias Müller a több mint 20 ezer dolgozó részvételével tartott gyűlésen elmondta, hogy már körvonalazódik a dízelbotrányt kiváltó problémák “technikai megoldása”, de a pénzügyi következmények beláthatatlanok, ezért a társaság vezetésének lépnie kellett.

A nem létfontosságú beruházásokat mind törlik vagy elhalasztják, és a botrány miatt kialakult új helyzethez igazítják az előző vezérigazgató, Martin Winterkorn idején elindított hatékonyságnövelő, költségcsökkentő programot.

A vezérigazgató a dízelbotrány gyors és kíméletlen feltárását ígérte, és hangsúlyozta, hogy az érintett gépkocsik mind biztonságosak és működőképesek. “Ügyfeleink biztonsága egy pillanatig sem volt veszélyben” – mondta.

Az üzemi tanács elnöke, Bernd Osterloh a gyűlésen elmondta, hogy pillanatnyilag az alkalmazottak és a kölcsönzött munkavállalók állását sem fenyegeti a dízelbotrány, és a társaság vezetése mindent megtesz a munkahelyek megőrzéséért. A hosszabb távú hatások viszont kiszámíthatatlanok, mert nem látható előre, hogy miként változik a társaság megítélése a vásárlók körében.

• Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szeptember 18-án vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások.

• A VW elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autó a manipuláció révén csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem. A 11 millióból 8 millió kocsit az Európai Unióban adtak el.