Mostanában elég bonyolult a közlekedés az M3 sztrádán. Budapest előtt hosszan szélesítik az utat, húsz kilométeren át csak keskeny két sávon lehet autózni. Tehát érdemes belekalkulálni ezt a szakaszt olyan maximum nyolcvan kilométeres totyogással. A mai napon hazafelé ezt a láttuk. Különben amikor már előre látni, hogy tornyosul a forgalom, sejthető, valami havária lehet a pályán. E miatt cirka negyedórát csoszogtunk a sávlezárás miatt. Megfigyeltem a besorolásnál, a tolakodásban mindenkinek sürgős volt a menet. Ám amikor elértük a baleset helyszínét lassítottunk. Na, nem a rendőrök miatt. Ők ugyanis gyorsításra noszogatták a lépésben gurulókat. Minden kocsiból kibámészkodtak, fotózgattak. Persze magam is ezt tettem. Hogy megoszthassam a portálon.
Szántó István
Related article
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKET ÉRINTŐ VESZÉLYHELYZETI INTÉZKEDÉSEKRŐL
A köznevelési intézmények működését érintő egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről az EMMI 17/2021. (III.5.) miniszteri határozatában rendelkezett, amely szerint: az óvodákban március...
Eltávolították a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztőjét
A Miskolci Keresztény Szemle folyóiratot kiadó Eszmék és Értékek Alapítvány kuratóriuma elköszönt a lapot hét éve gondozó főszerkesztőtől. A hír néhány napja bejárta...
Új tisztek szolgálatban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományában hét ifjú hadnagy kezdte meg rendőri szolgálatát. Kovács Béla r. ezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatója, főkapitány...
ŠKODA FAVORIT: harminc éve lépett a siker útjára – Hírek és események – Hírek
Harminc évvel ezelőtt egy új korszak kapuján lépett be a ŠKODA a modern, ferde hátú FAVORIT bemutatásával. Az 1987. szeptember 16-án, a brnói...
Melyik a legjobb teljes kiörlésű – a NÉBIH most tesztelt – ki a győztes
020. szeptember 23, szerda A Szupermenta program legújabb tesztje 16 teljes kiőrlésű búzaliszt és 2 Graham-liszt felhasználásával készült péktermék – köztük toast, vekni...
Szemetelőnek néztek – elkobozták a dobozaimat – Tóték traumája a tapolcai Lidlben – vége a hezitálásnak – egy bojkott talán segítene
Sokkolt a hír. A tapolcai Lidl pénztárosa közölte: ezen túl már nem lehet náluk dobozolni. Mindössze kettő volt nálam, egyiket se vihettem ki...
Nemcsak egyszer volt – ami másoknak nem kell azt most elvihetik – magam is gyúrok egy kitelepülésre – Kerényi László képei
Ha a hónap első vasárnapja, akkor itt a miskolci régiségvásár. Német mintára. Jómagam ugyanis már a hetvenes években megtapasztaltam, hogy kettészakított Németország nyugati...
Jegynyomtatás hőpapírra – bankkártyával is fizethetünk – mint a pályaudvarokon
Az MVK Zrt. 2021 őszén fokozatosan vezeti be a helyszíni, hőpapírra történő jegy-és bérletnyomtatást a jegypénztárak és az ügyfélszolgálat mellett az új automatákon is. ...
Mi nem gyógyítja a rákot? A vegyész professzor válaszai
A Debreceni Egyetem korábbi rektora közérthető elemző előadásában a vegyész kutató szemszögéből a betegeknek is eladásra kínált különféle vizeket, sókat, lúgosító és energetizáló...
Állandóan aludna – ime a lehetséges okok – az aluszékonyság szervi betegséget sejtet
Folytonos fáradtságot érez, ami a mindennapi teendőit is megnehezíti? A háttérben több egészségügyi probléma is állhat. Mutatjuk, melyek ezek! 1. Vérszegénység Ahogy arról...
A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye – Havasi Bertalan: Fakenews a dollármédiában – nem kivágás: jelkimaradás!
Orbán Viktor pénteki rádióinterjúit párhuzamosan streameljük Youtube-on és Facebookon. Tegnap a jel a Youtube-on pár pillanatra megszakadt, majd magától folytatódott. Ezt mi nem...
Valósággá vált látomás: az ID.3 világpremierje – Hírek – Hírek és hírlevél
A Volkswagen a Frankfurti Nemzetközi Autószalon (IAA) előtti este mutatja be úttörő járművét, az ID.3 modellt. Ez a jármű egy új korszak kezdetét...
Negyed ezer éves sifonér – eladó – dédi ebben felejtette a barátját
Alkalmi vétel. Egy bizonyíthatóan 250 éves intarziás szekrény , minden frontot átvészelve kitűnő állapotban eladó. Gyűjtőknek, üzérkedőknek felárral. Viszonteladók kíméljenek. ...
Búss Gábor Olivér – az Üvegtigris megálmodója – kollégánk Miskolcon járt
Az alsó képen, a neves író, Olivér ölében legújabb reprodukciója. Nem titok, hogy az Üvegtigris megálmodója miskolci újságíróként kezdte . Amit innentől kezdve...
Újra nyitnak – Harcosék bedobták a törölközőt – csikkes és biobolt lesz itt
Mozgást láttam a hajdani kis csemege bolt körül. Már csak a Fűszer felírat olvasható. Ha emlékeznek rá, a közelmúltban a Káderház szelleme című...
Vészhelyzet Miskolcon – megyei kórház traumatológia – Kerényi László filmje
Az ajánlott filmek 2008-ban készültek Miskolcon a Megyei (akkor még nem vármegyei) Kórházban. Ezek a riportfilmek mutatták be az akkori gyógyító munkát minden...
Országszerte megemlékezéseket tartanak ma a nemzeti összetartozás napja, június 4-e alkalmából – Kerényi László képei , filmje letölthető a You tuberól
Magyarországi, erdélyi és felvidéki gyerekeket vitt el kirándulni egy összetartozunk táborba 2010-ben, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miskolci Szervezete. Az „Összetartozunk” Máltai Ifjúsági Tábor...
Téli gumiteszt a Hungaroringen: ezek lettek idén a legjobb abroncsok Jégen csaknem kétszeres a nyári gumi fékútja
Idén immár hatodik alkalommal került sor a Téligumitesztre a Hungaroringen található Tanpályán. A mérések célja, hogy az autósok ne csupán külföldi tesztekre...
Rátkán a helyünk – a hétvégén töltött káposzta fesztivál – sváb módra – ott a lesz a világ közepe – ebédidő szombat egy óra
Kedvencem a töltött káposzta. Annyira, hogy még angolul is tudom a nevét, hátha valahol idegenben fellelem az étlapon. Tehát – vagy talán holnap...