Szelektáljunk Ökosan – Sajtó nyilvános tesztelés az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében

Az Európai Hulladékcsökkentési Héten, november 21-29 között, az Ökológiai Intézet Alapítvány partnereivel 13 akciót szervez. A csomagolási, az ételhulladékok csökkentésétől kezdve a reklámújságok kéretlen anyagain keresztül a komposztálásig, számos egyszerű fogást próbáltunk ki a héten, csaknem kétszáz miskolci lakos aktív közreműködésével.

Pénteken, 14 órakor egy öt fős, három gyermekes családhoz látogatunk, ahol hét napja, az ajándékba kapott szelektív gyűjtő edényekbe, szelektíven válogatja a család apraja, s nagyja a négy fajta hulladékot. Az akció tesztelését sajtó nyilvános eseményként szervezzük meg. Lemérjük a különböző típusú hulladékokat, kiszámoljuk, hogy a szelektálásnak köszönhetően mennyivel kevesebb kerül ebből a lerakóra, s mennyi hasznosul. Megtekintjük a szerves anyagok befogadó helyét, a kerti komposztálót, s meghallgatjuk a kisgyermekes család átélt tapasztalatait a tesztelésről és véleményüket az eredményről. Bízunk benne, hogy a család gyakorlati véleménye mások számára is hiteles és ösztönző lesz, annak érdekében, hogy “ökosabban” szelektáljanak a jövőben.