Már elsírtam, hogy számomra családilag nem jól alakult az óév.
Közben az év harmadik negyedében szinte csaknem egy időben hunyt el Bekes Dezső a Déli Hírlap nyugalmazott ügyvezető főszerkesztője, Aranytollas újságíró és dr. Fodor László az Észak-Magyarország nyugalmazott főszerkesztője. Mindketten fontos szerepet játszottak életem, sorsom alakulásában. Ha ironizálhatok azt mondhatom mindkettő hibáztatható, hogy a szakmába kerültem. Saruk, érdemük, hogy újságíró lehettem. Számomra mindketten az első számú példaképek voltak. Laci bácsi volt az első számú protektor – általa kerülhettem az Északhoz. Igen azokban az időkben e nélkül nem működött a rendszer. Aki nem értené meg , ajánlom, olvassa el a Kádártól Castróig című könyvemet. Ebben mindez részletezve is van.
Majd Dezsőnek köszönhetem, hogy az első írásomat mákos tésztává alakítva közölhetővé varázsolta. A stílusa, a szakma iránti szeretete és a bulváros szerkesztői mentalitása lenyűgözött. Próbáltam utánozni.
Mindkettőjüknek hálával s köszönettel tartozom.
