Kávét kérünk. Hosszút, rövidet, törököset, habosan vagy csak tejszínnel…Eszünkbe se jut megkérdezni, a márkáját. Látszólag minden ívók vagyunk. Legfeljebb később jut eszünkbe, hogy hol milyen aromás volt a mindennapi élvezetünk. A kulisszák mögött a vendéglátósok választják ki, hogy hol milyen márkájú kávéval lepik meg a vendégeket. Sok helyen teljesen egyoldalú a kínálat, nem is törődnek azzal, hogy az igazi kávés igen csak megjegyzi, hol kényeztették a leginkább. Ma már kevés az egyszerű koffeines lötty , nem azért kortyolgatjuk a a feketét, hogy el ne aludjunk. A kávé , a kávézás a társas élet velejárója. Egy egy csésze mellett úgy dumcsizunk, hogy közbe élvezettel kortyolgatjuk a fekete nedűt. S egyre többen vagyunk olyanok akiknek már korántsem közömbös , hogy milyen pörkölésű, milyen márkájú főzetet tesznek elénk. S , hogy a csészék harmonizálnak e a márkával s a minőség mögött megvan e a megszokott, stabil állandóság. Ráadásul az se mindegy, hogy megadjuk e a módját ennek a fontos szertartásnak , mert a kávézás, az ezzel együtt járó aprócska kavargatás , a kortyolgatás része a minden napunk komfortérzetének.
A régió kávés guruja Pelléné, Juhász Edit, a Caffebrando Nord tulajdonosa( elérhetősége, egyetlen kattintással, a fent futó reklámon) a vendéglátósok kedvence. Cége, képviselete egy immár 25 esztendős múlttal rendelkező hazai pörkölő üzem utánozhatatlanul finom márkáját értékesíti. A termék nagydíjas pörkölt kávéjukat csak nívós, igényes helyekre szállítják. Érdekes, tanulságos az üzleti filozófiájuk. azt vallják, hogy a Caffebrando márka színvonala s a hozzátartozó kiegészítő termékek sokasága nem egy kommersz áru. Ragaszkodnak ahhoz, hogy a kínálatuk szinkronban legyen az általuk forgalmazott termékek minőségével. Ennek köszönhető, hogy a jobb helyek első számú luxusa a Caffebrando teljes választéka.
S ne feledjük , a Caffebrando, nem egyszerű kávémárka – ami ehhez az élvezeti cikkhez kell minden kiegészítő termék megvásárolható. Itt egy helyen, első kézből a Nordtól. Nem is gondolnánk, hogy az igazi kávét mi mindennel lehet tuningolni, fűszerezni élvezetesebbé varázsolni. Erről később bővebben.