Különös munka zajlik mostanában a Széchenyi úton. Takarítják a díszburkolatot. Nem egyszerűen seprik, hanem erős vízsugárral fehérre mossák. Látványos az akció, mivel még csak a féloldal van kész. Ilyen volt és ilyen lesz – biztosan volt már ilyen , de jómagam most láttam ilyen először ilyen intenzív takarítást. Gépesítve. Gondolom ezzel a masinával akár a falfirkákat is el lehet tüntetni. Ha igen, akkor mondok egy címet – Miskolc Csabai kapu 24., a háromszintes téglaépület, amelynek az aljzatát néhány idióta művészien össze mázolta. Jó volt hallani, ahogy a lakók népiesen szólva kimondták – a keze szabaduljon meg a vállától, aki ilyen bosszúságot okoz másoknak.
Szántó István
Related article
Folytatódik a Földet a gazdáknak program
Folytatódik a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében most újabb 24 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg a gazdálkodók számára – jelentette be...
Szenes Hanna és Pataki Ferenc – utcát neveztek el róluk Dombóváron –
Külföldön hősként tisztelik, utcákat neveznek el róla, hazájában, Magyarországon azonban elhallgatják az életét. Azt az életet, amit azért áldozott, hogy másokat megmenekítsen. Miután...
Mit eszünk – a Samsung és a Nestlé összefog az egészségért és a helyes táplálkozásért – jöhet a kakaós telefon kofeinos tévévelh
A Nestlé Egészségtudományi Intézet és Samsung Stratégiai és Innovációs Központ (SSIC), a világ vezető táplálkozástudományi és technológiai vállalatai összekapcsolják a Dolgok Internetét (IoT)...
A szemed a pályán legyen – nem a futballén – ez a kádári különvonat vezetőfülkéje
Tudom unhatják – mégis jelzem Jolsvai Júlia betördelte a Kádártól Castróig című könyvemet. A szűkre szabott terjedelem miatt rengeteg jó kép kimaradt. tegnap...
Megalkuvó macskák -békét kötöttek az egerekkel – opportunista négylábúak
Gondolkodom milyen stílusban dolgozzunk az idén. Jelenleg a szöveghez kerestünk képet. Ezentúl akár fordítva is lehetséges. A fenti kép nagyon megtetszett. Korábban nem...
Jelentkezzen a kolbászgyúró versenyre!!
2015 -től a budapesti Disznótoros Kolbászfesztiválon is lesz kolbászgyúró verseny. A nyílt kategóriában mindenki nevezhet, aki úgy gondolja meg tud birkózni a kihívással...
Az irányítási struktúra változásáról döntött a Magyar Telekom Igazgatósága – fodrozódik a bérlet ügy
A Magyar Telekom Igazgatósága döntött arról, hogy 2017. november 1-jétől a kis-és középvállalati szegmensbe sorolt ügyfelek kiszolgálása új szervezeti keretek között folytatódik a...
Megszakítja a kapcsolatot a miskolci önkormányzat a Mediaworks helyi kiadványaival
Megszakítja a kapcsolatot Miskolc MJV Önkormányzata, a Miskolc Holding Zrt. és annak tagvállalatai a Mediaworks Hungary Zrt-hez tartozó Észak-Magyarország napilappal és a...
Németh Miklós dedikál a Géniuszban vasárnap délután négy órától
Ugye nem tetszett elfelejteni – vasárnap délután négy órától Németh Miklós dedikálja a könyvét, a róla szólót a miskolci Géniusz könyváruházban. Várjuk. Olvastam,...
Iván Gizi drótpostája – Tánc a kertben
Amikor kinézek az ablakomon és látom, hogy a szél hogy tépázza a fákat és az ősz minden színében pomázó levelek hogyan terítik be...
Kocka vagy dobókocka – hasformálás házilag – hiú állat az ember – elől farag, vállban dúsít
Anélkül, hogy a kockahas generátort reklámoznám, kimondom csodálatos találmány. Sokáig mázlim volt, a negyedik ikszig zörögtek a csontjaim. Azt ettem amihez kedvem volt...
Itt a megoldás – plakátromboló kommandó – az éj leple alatt
Minden párt – feltehetően az éj leple alatt átdolgozza az ellenfél plakátját. Szorgosan ügyködnek, sőt olyat is hallottam, hogy a fiúk már összetalálkoztak...
A SpaceX engedélyt kapott 7500 darab 2. generációs Starlink-műhold felbocsátásához
A cég összesen 30000 műholdat szeretne pályára állítani a jövőben. ...
Kalodás fa amit rám tukmáltak -akár alkudsz akár nem – itt a kész átverés
Ha időm engedné órákig elnézném a lobogó tűzet a kandallóban. Igazán megnyugtató látvány, emlékszem egyszer valamikor egy tévé csatornán éjféltő csak egy lángoló...
„Végre egy fiú!” – Putyin „trónörököseinek” magányos, titkos élete
Vlagyimir Putyin és Alina Kabajeva Moszkvában 2004-ben Évtizedek óta tartó kormányzása alatt Vlagyimir Putyin orosz elnök keveset beszélt a gyerekeiről. Az elmúlt...
A keleti koldus maffia – minden csomópontban ott vannak – kiszórják a szerencsétleneket
Adjak ne adjak. Ha feleségemmel vagyok szórom a pénzt. Jómagam szőrösszívű vagyok, nejem viszont mindenkit megsajnál. Így aztán a főváros forgalomban, amikor már...
Fontos megmutatni a felzárkózási politika eredményeit
Fontos megmutatni a felzárkózási politika eredményeit – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Budapesten. A nyolc országban végzett...
Márciustól olcsóbb az internet – de nem lehet fapados – a szolgáltatókkal még egyezkednek
A tervezettnél két hónappal később, márciustól lesz elérhető a digitális jólét alapcsomag az internetszolgáltatók kínálatában. Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos szerint ennek ára legalább...
Felkapcsolták a Szent Péter téri karácsonyfa és betlehem fényeit
A fenyőfa és a betlehem az idén is hagyományos helyére, a Szent Péter tér közepére került, az ókori római obeliszk mellé. ...