A Miskolci új Skoda szalon – képek az avató ünnepségről – Kerényi László szemével – folyt köv.
image
Sándor Attila a szalon tulajdonosa, vezetője nyilatkozik
image
Dr. Vérten Sándor és Bethlen Tamás
image
Eppel János a Porsche Hungária vezérigazgatója

A hét legnagyobb érdeklődéssel járó eseménye az új Miskolci Skoda autószalon avatása volt. Nem véletlen. Kezdünk ráérezni, hogy ez a mi autónk. Szerény, de méltóságteljes, megbízható, megjelenésében elegáns és árában is versenyképes. A régióban már nem nagyon emlékszünk új autó szalon avatására a gazdasági válság bekövetkezte óta. Tehát méltán örülhetünk ennek az avatásnak. Kerényi  László barátom avatott szemű dokumentumfilmes sajátos szögből örökítette meg a szalon átadását.  Ki volt ott, kit hívtak meg és még arra jutott energiája, hogy külső képeket is kattintson.  Nézzük együtt! Sorozatban.  image image image image image image image image
image image image