Használt autót vásárolni nagy felelősség. Ha nem vagyunk elég körültekintőek, akár az autónk értékét is meghaladó kiadások várhatnak ránk. Érdemes tehát megbízható helyen gépkocsit vennünk, ahol pontos képet kaphatunk a kiszemelt jármű állapotáról. A Das WeltAuto mostantól a 110 pontos átvizsgálás eredménye mellett hatósági nyilvántartásból származó igazolást is átad az autó múltjáról garanciális használt gépjárműveihez.

Örvendetes hír a legálisan működő használt autó kereskedők számára, hogy bárki által hozzáférhetővé váltak a közúti közlekedési járműnyilvántartásban szereplő adatok. Ezzel a lehetőséggel megismerhető például valamennyi magyar okmányokkal rendelkező autó műszaki vizsga vagy eredetiségvizsgálat során hivatalosan Magyarországon rögzített km óra állása. A km órapörgetők csalásai nyomon követhetővé váltak, így most már nagyobb biztonsággal lehet választani a használtautók között.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a külföldről behozott autók kilométeróra pörgetésének komoly gátja lenne, mert ezeknél a járműveknél továbbra sincs az országban hivatalos, harmadik féltől származó igazolás a valós futásteljesítményről.

A Das WeltAuto hálózat ezentúl minden garanciával kínált használtautójához díjmentesen biztosítja a hatósági nyilvántartás adatait, ezzel is segítve azt, hogy ez a lekérdezés minden használt autó adás-vételekor rutinná váljon, hiszen fontos, hogy vásárlás előtt igyekezzünk kideríteni a kinézett gépkocsi előéletét. Ebben persze segítségünkre lehet az autó szervizkönyve, amiben megjelennek az eddigi karbantartások, azaz a kocsi hazai vagy akár nemzetközi szervizmúltja. De azzal is tisztában kell lennünk, hogy a szervizkönyv adatait sajnos könnyen meghamisítják, ezért érdemes egy állapotfelmérés keretében – a tulajdonos jelenlétében – lekérdeztetni a valós adatokat a márkaszervizben. Ezzel a valós futásteljesítményen és a korábbi sérüléseken kívül, az aktuális hibák is megállapíthatóak a műszaki átvizsgálást követően.

„Vásárlóként fontos, hogy az egyezkedés során körültekintőek legyünk, de arra is figyeljünk, hogy a szerződéskötést követően úgy tudjuk legjobban levédeni magunkat, ha a törvény szerint előírt állapotlapot is megkapjuk a kocsink mellé. Ebben ugyanis minden hibát és sérülést fel kell tüntetnie az eladónak, tehát elvileg nem veszünk zsákbamacskát, ráadásul a későbbi számonkérést is segíti egy ilyen lap, az elhallgatott probléma ugyanis jogos reklamációra ad okot” – tanácsolja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Frank György azt is hozzátette, hogy a Das WeltAuto száztíz ponton vizsgálja át garanciális használt autóit, s ennek eredményét minden eladott autóhoz átnyújtják az értékesítők. Májustól már az állami nyilvántartásban elérhető, hiteles adatokat is lekéri minden autó esetében a cég, és díj nélkül a vásárlók rendelkezésére bocsátja, a piac sok más szereplőjével ellentétben, akik inkább titkolni igyekeznek az információkat, mint például a valós kilométeróra állást.

Tags: