Végleges: jövőre így adózik a cafeteria

Budapest, 2016. június 8. Lényegében megmaradt a hárompilléres cafeteria – derült ki a Parlament által elfogadott törvényből. Új elnevezéssel, megváltoztatott értékhatárral és egyes elemek esetében megnövelt adóteherrel, de 2017-ben is adhatóak lesznek a klasszikus munkavállalói juttatások, mint pl. az önkéntes kasszák, a közlekedési bérlet, a munkahelyi étkezés vagy iskolakezdési utalvány. Az új rendszer egyértelműen az öngondoskodás felé tereli a munkavállalókat: az adóforintokkal évről évre nagyobb mértékben terhelt, így csökkenő céges gondoskodás mellett a jelenlegi életszínvonal megtartása csak a saját megtakarítások bevonásával képzelhető el, legyen szó gyermeknevelésről, egészségről, nyugdíjról.

 

A Patika úgy látja, hogy az új cafeteriás szabályok összességében kedveznek az önkéntes kasszáknak. Azok a felelős munkáltatók, akik 2016-ban kihasználják az önkéntes pénztárakba fizethető maximális havi keretet – a nyugdíjpénztárakba 55 500 forintot, az egészség- és önsegélyező kasszákba 33 300 forintot –, a juttatás évi 200 ezer forint feletti része után már most is 49,98 százalékos adót fizetnek. A Patika-csoport hétezer munkáltatóval áll napi kapcsolatban. Ezen a széles bázison képzett statisztikából látszik, hogy jelenleg a céges juttatás fele esik a kedvezőbb, 34,51%-os sávba, a másik felét pedig már most is 49,98%-os adóteher sújtja. Ez is megmutatja, hogy itt a pénznél sokkal többről van szó.

A 21. század két fontos tapasztalata, hogy a tudásalapú gazdaságban a gazdaság hajtóereje az elkötelezett és magas teljesítményre képes munkavállaló. Az ilyen teljesítményre való ösztönzés pedig nemcsak a béren keresztül valósulhat meg, hanem rendelkezésre állnak más eszközök is, például az egészségpénztári befizetések. Az egészség olyan érték, amire a munkaadónak és munkavállalónak közösen kell vigyáznia, ezért indokolt lehet olyan intézményeket létrehozni, ösztönzőket használni, amelyek bizonyos esetekben saját magunktól is megvédenek bennünket. Sok pszichológiai, gazdaságpszichológiai kísérlet – de a mindennapi tapasztalataink is igazolhatják –, hogy a rövidtávú előnyökért gyakran háttérbe szorítjuk a hosszú távú érdekeinket.

Ráadásul a 2017. évi cafeteria minden eleme kedvezőbb, mint a munkabér

A Patika által összeállított számpéldában az is látszik, hogy amíg a munkabér adótartalma 48,2%, addig a cafeteria három pillérje a 0%-33,3%-os sávba esik. Ez egy tízezer forintos havi juttatás esetében azt jelenti, hogy amíg az adómentes pillér elemei esetében a teljes tízezer forintot elköltheti a munkavállaló, és azt semmilyen más adó nem terheli, addig a munkabér esetében a 10 ezer forint nettó munkabérre majdnem ugyanennyi adóteher (9 323 forint) rakódik.

 

Mennyibe kerül 2017-ben nettó 10 000 forint
munkabért kiegészítő juttatásként vagy munkabérként?

Munkáltatót és a munkavállalót terhelő adókötelezettségAdómentes juttatás

(SZJA tv. 1 sz. mell.)

Béren kívüli juttatás

(SZJA tv. 71. §) 34,51%-os közteherrel

Egyes meghatározott juttatás

(SZJA tv. 70. §) 49,98%-os közteherrel

Munkabérként történő kifizetés esetén
Munkavállaló igényelt, azaz a költhető juttatás10 00010 00010 00010 000
Munkavállaló

által fizetendő

Nyugdíjjárulék levonás (10%)0001 504
Egészségbiztosítási és Munkaerő-piaci járulék levonás (8,5%)0001 278
SZJA (15%)0002 256
Bruttó (a juttatás a munkavállalói adóval növelt összege)10 00010 00010 00015 038
Munkáltató által fizetendőSzociális hozzájárulás (27%)0004 060
Szakképzési hozzájárulás (1,5%)000226
Cafeteria adó 34,51% (15% SZJA valamint a 14% EHO 1,19-szorosa)03 45100
Cafeteria adó 49,98% (15% SZJA valamint a 27% EHO 1,19-szorosa)004 9980
A juttatás teljes költsége (juttatás munkavállaló és munkáltató terheivel növelve)10 00013 45114 99819 323
A juttatás teljes költségmutatója100,00%134,51%149,98%193,23%
Összes adótartalom %-ban0,00%25,66%33,32%48,25%

 

A számítások minden kétséget kizáróan arra mutatnak rá, hogy a 2017. évi munkabért kiegészítő juttatás bármelyikével lehet adóforintokat spórolni, ami egy az egyben a munkavállaló által költhető (pl. egészségpénztár) vagy megtakarítható (pl. nyugdíjpénztár) forintokká válik.

Azon is érdemes elgondolkozni, hogy az állam ígérete ellenére a mindennapokban szembesülhetünk az egészségügyben uralkodó állapotokkal, a folyamatosan szűkülő forrásokkal, a pénzszűke mellett elmaradó műtétekkel, a várólistákkal, nem is beszélve a nyugdíjkassza állandó hiányáról.

Ebben a helyzetben a munkavállaló és a család egyre inkább csak önmagára, az átgondolt megtakarításaira támaszkodhat, ha valódi védelemre vágyik az igazán nehéz helyzetekben. Az önkéntes kasszák már bizonyítottak, hiszen a közel negyedszázados fennállásuk óta milliók megtakarítását kezelik, és nyújtanak a családoknak szolgáltatásokat. Ráadásul az egészségpénztárak – a törvényalkotó szándékának megfelelően – mostantól jelentősen kibővíthetik szolgáltatási portfóliójukat az önsegélyező funkciókkal, melynek megfelelően a hozzájuk csatlakozott szolgáltatóhálózat is bővülni fog. Továbbá az állam 20%-os SZJA-kedvezménnyel ösztönzi a magán pénztári befizetéseket, így például az ötvenezer forint befizetést további 10 ezer forinttal toldja meg.

Az öngondoskodás megkezdéséhez a készpénzesített Erzsébet-utalvány minden eddiginél nagyobb lehetőséget teremthet: a havi 8 ezer forintból már 2-3 ezer forint elég, hogy egy kis odafigyeléssel magán pénztári befizetéssé váljon, legyen szó azonnali gyógyszervásárlásról, vagy nyugdíj-előtakarékosságról.

Háttér

A Parlament rekordgyorsasággal, a törvényjavaslat benyújtását követő ötödik napon már el is fogadta a 2017-től érvényes új cafeteria-szabályokat. Ahogy az borítékolható volt, a jelenlegi hárompilléres cafeteriához (adómentes, béren kívüli juttatás, egyes meghatározott juttatás) nem nyúltak, de néhány juttatást a magasabban adózó pillérbe helyeztek át.

Van, hogy csökken az adott juttatásra adható keret (míg a SZÉP-kártyát például a magánszektorban évente 450 ezer forintig, addig a közszférában 200 ezer forintig lehet adni), de arra is van példa, hogy nő: például a klasszikus cafeteria-elemek esetén az összeghatár eltörlésével korlátlanná vált az ilyen jellegű céges juttatás.

Változás még, hogy az alacsony kulccsal adózó Erzsébet-utalványt felváltotta a gyakorlatban még nem kipróbált készpénz-juttatás, és az adómentes juttatások között új a „munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás”. Utóbbi részleteit később határozzák meg.

A hárompilléres cafeteria 2017-ben

Adómentes juttatás

0%-os közteherrel juttatásonként eltérő feltöltési határral (SZJA tv. 1 sz. mell.)

  • Munkába járás
  • Sport
  • Kultúra
  • Bölcsőde
  • Kockázati biztosítás (élet, baleset, egészség)
  • Teljes életre szóló biztosítás
  • Számítógép használat
  • Lakáscélú támogatás
  • ÚJ! Munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás

 

Béren kívüli juttatás

34,51%-os közteherrel (SZJA tv. 71. §)

  • ÚJ! Készpénz (éves 100 ezer forintig, azaz havi 8333, felette munkabér lehet csak)
  • SZÉP egyenleg feltöltés éves közszférában évi 200 ezer forintig, a versenyszektorban évi 450 ezer forintig

 

Egyes meghatározott juttatás

49,98%-os közteherrel feltöltési határ nélkül (SZJA tv. 70. §)

  • Helyi bérlet
  • Iskolakezdési támogatás
  • Önkéntes pénztárak (egészség-, nyugdíj- és önsegélyező),
  • Munkahelyi étkeztetés
  • Iskolarendszerű képzés
  • Üdültetés
  • Foglalkoztatói nyugdíjpénztár
  • Adóköteles biztosítási díj
  • Ajándék utalvány
  • Szabályzat alapján adott áru vagy szolgáltatás


 

A Patika-csoportról

A Patika-csoport másfél évtizedes tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi szolgáltatások, azon belül kiemelten a kártyahasználat, vagyonkezelés és az egészség- és nyugdíjbiztosítás területén. Fennállása óta 57 milliárd forint bevételt realizált, tagjainak 52 milliárd forint értékben finanszírozott szolgáltatást.

A társaság piacra lépése óta folyamatosan újít, szem előtt tartva a céges és az egyéni partnerei évről évre szélesebb körű kiszolgálását. A Patikapénztár és Új Pillér egészségipari húzó-brand mellett 2007-ben a Tradíció Nyugdíjpénztárral és a Tempo Nyugdíjpénztárral elindult a nyugdíjágazat, majd 2010-ben a teljes körű céges cafeteria-szolgáltatásokat kínáló Multi-Pay® Cafeteria, 2015-ben pedig POS-terminál szolgáltatás.

 

 

 

 

***

További Információ:

Szombati Erika

Patika Egészségpénztár

Tel: 06 (1) 210-9770

Tel: 06 (30) 54-311-67

E-mail: iroda@patikapenztar.hu