Nemrégiben kaptam egy mailt – Klinka István tengeri medve keresett, hogy segítsek neki két miskolci kollégám felkutatásában. Emlékezett rá, hogy a hajójukon volt két potyautas, aki velük járta be a Földközi tengert a teherhajón. Gyors voltam. Nem volt nehéz dolgom, Kiderítettem, Brackó István és Kerényi László annak idején egy riportúton voltan a Mahart jóvoltából. Erről írok a mai jegyzetemben.
Szántó István
Related article
Szerencsi húsbolt lesz a Csabai kapuban – a környéken lakók már várják a nyitást
A Sajóörösi, Vitéz Edison Edének a kutyusunknak köszönhetem, hogy naponta akár kétszer is körbesétáljuk a körzetünket. Ismerkedünk, barátkozunk az eb tulajdonosokkal, s ami...
Ritka mint a fehér holló – Miskolc legpatinásabb patikája Tihor Attiláé – reméljük hamarosan újra nyitnak – egy apró tévedés nyomán
Nos, ha valaki tudja , hogy mire képes a média akkor az én lennék. Mi képesek vagyunk bárkit a földbe döngölni ha úri...
Elment Csoki – gyászolják a Derkovits utca négylábú társai
Edison ma délelőtt lecövekelt az utca első fájához. Megállt, nem emelte meg a lábát, nem jelölte meg a helyet. Csak némán jelzett, hogy...
Emlékparkot avattak Szikszón
Szikszó Város Napja alkalmából emlékparkot avattak a településen október 6-án. A Fő tér területén lévő emlékköveket megáldották az egyházak képviselői is. Füzesséri József...
A balatoni Stasi projekt – szúrta a szemüket a Zimmer Frei -egy Merci egy Trabant minden portán – támogattuk a nyári családegyesitéseket
Most itt távol Miskolctól csaknem háromszáz kilométerre a magyar tenger partján megérintett a Zimmer Frei idők miliője. Ebből az alkalomból hadd nosztalgiázzak egy...
50 százalékkal megemelik a katonák bérét
ujkelet.live A védelmi és pénzügyminisztérium kedden bejelentette, hogy a jövő évtől 50 százalékkal megemelik a hadköteles katonák fizetését. „Ma olyan döntést hozunk, amely...
Indokolatlan agresszió egy tiszaújvárosi sörözőben- vádemelés
A vádirat szerint, a két férfi 2020....
HÚSVÉT RÉGEN ÉS MA – pályázati felhívás
A Herman Ottó Múzeum pályázatot hirdet jelenkori húsvéti szokásaink megismerése, rögzítése céljából három kategóriában. Tudjuk, hogy a „hagyományos” húsvéti...
Vanga Baba megmondta – reméljük, hogy tévedett – a kelet európai Nostradamus – világtalanként látta a jövőt
Iszlám kalifátust és rommá döntött Európát jósolt már a jövő évre az újkori Nostradamusként tisztelt bulgáriai látnok, aki húsz évvel ezelőtti halála előtt...
Holokauszt Világfórum Izraelben – Putyin, Áder Jeruzsálemben
Szerda este kezdetét vette az V. Holokauszt Világfórum Izraelben. Az eseményre 49 ország magas rangú tisztviselője, államfők, miniszterelnökök és négy király...
Hogyan ültessük le a világ 20 legbefolyásosabb emberét – ki kinek csapja a szelet – akár egy szerelmi háromszög is kialakulhat
Még egy szülinapi partin se egyszerű az ültetési rend. Eskűvői lakomán se mindegy, kit ki mellé csücsültetünk. Tessék elképzelni azt a hoppmestert, akinek...
Havazás, TEK és még több fegyveres – rövid videót tett ki ukrajnai útjáról Novák Katalin- emlékezetes élmény lehetett
Rövid, alig egyperces, összevágott videót tett ki a Facebook-oldalára Novák Katalin az ukrajnai útjáról. „Ahol baj van, ott segítünk…” – ismételte meg a...
Új placc az autósoknak – közel a búza térhez – nyílik a fizetős parkoló
Hamarosan egy új óriás fizető parkolóval gazdagodik Miskolc belvárosa a Zsolcai kapuban, közel a Búza téri piachoz. Mint a képen is látható a...
Átvette a piacvezető szerepet a Mizse forgalmazója -le a kupakkal! – edukációs kampánnyal a környezettudatosságért
A Nielsen kiskereskedelmi indexe* alapján a Magyarvíz Kft. 14,5 százalékos (literben mért mennyiségi) megoszlásával megelőzte hazai versenytársait, így a teljes tavalyi évre vonatkozóan...
Még sincs vége – a D4D él és élni fog – nincsenek véletlenek
Véletlenek pedig nincsenek. A héten éppen a D4D végéről búsongtam a szokásos jegyzetemben, a csütörtöki Északban. S mit látok ma a Kazinczy Ferenc...
Az elátkozott palota – ezt is én írtam – Dudla Józseffel jártuk be – egy öreg miskolci megjegyzése
A lenti cikkéhez talán annyit tudnék hozzáfűzni, hogy az ominózus pártszékház átadása előtt – utáni időben, az akkori Déli Hírlap-ban, már nem emlékszem,...
Bemutatjuk a Miskolc Holding Zrt. egyes tagvállalatainak új vezetőit
Október 24-től az MVK Zrt. új vezérigazgatója Gadnai-Bodnár Éva. Gadnai-Bodnár Éva több, mint tizenöt éves MVK-s szakmai múlttal rendelkezik. Csoportvezetői, osztályvezetői és...
Harminc éves a BOKIK – a vállalkozások érdekeit képviselik a jövőben is – Kerényi László képei a Vigadóból
Az ünneplés mellett a gazdasági kihívások is terítékre kerültek a kamara pénteki, sorban hatvankilencedik küldöttgyűlésén. Péntek délelőtt személyautók hosszú sora kanyargott a Népkerti...