Hihetetlen, hogy egy életen át mennyi lomot képes az ember összegyűjteni. Tipikus magyar, közép európai tulajdonság, hogy semmit se dobunk ki . Hátha jó lesz még valamire elvén gyűjtögetünk. Bár magam többször próbálkoztam egy-egy garázsvásár révén megszabadulni a kacatjaimtól, de sose sikerült. Sőt ahogy elnézem egyre jobban gyarapodik az egyszer még biztosan kellhet valami. Időnként be is igazolódik az elmélet a gyakorlatban. Például nyolc apró csavar kellett a rendszámtábla felerősítéséhez és nagy örömömre találtam is a szerszámos láda legalján. Egyébként nemrégiben elhunyt barátom a garázsában az ajándékba kapott tollakat, naptárakat és a jegyzetfüzeteket gyűjtögette. Mániákusan. Mintha azok a naptárak egyszer ismét használhatóak, ha netán a szilveszter megint éppen arra a napra datálódik. Szegény nem tudta kivárni ezt a lehetőséget
Mindez akkor jutott eszembe amikor egy Sümegi szállodában megláttam – a lakberendező feltehetően valamilyen régiségvásárból szedte össze a kellékeit. Tulajdonképpen itt minden valamikor valami volt. Például a fenti húsvágó, egy igazi tőke, ami egyetlen hentesüzletből se hiányozhatott. Ezen trancsíroznak, ezen vágják a sertésbordát bárddal, szeletekre…. Persze ez ott a hallban már nem volt véres.
Elképzelem, hogy az a bizonyos belső tervező elhatározta, hogy ami csak a keze ügyébe, szeme elé kerül abból valami hasznosat alkot. Gratulálok, sikerült neki. Kár , hogy nem képeztem le a borbélyszéket. Azt a fából készült, ide oda forgatható ülőkét ami valamikor egyetlen fodrászatból se hiányozhatott. Ez olyan volt, hogy talán még fogat is hú
