Barátom szomorúan újságolja, hogy az éjjel megszökött a bankkártyája. Míg ő nyugodtan édesded álmát aludta a kártyája kiruccant Amerikába. Reggel már ismét a tárcájában találta. Észre se vette volna a fura szökést, ha a mobilján nem jelenik meg az üzenet, hogy négy óra tizenhárom perckor egy amerikai áruházban 460 dollárt és 38 centet lehúztak tőle.
A kártyáját nem lopták el. A kártyája nála van. A kódot senkinek nem árulta el mégis valakinek sikerült meglopnia. Reggel azonnal jelezte az OTP bank ügyfélszolgálatán. Vették az adást, szabályszerűen rögzítették a panaszt, de az ügy további kimenetele kétséges. Még nem tudják ki volt az az ügyes banki tolvaj aki a barátom tárcáját megkönnyítette.
Az eset tanulságos. Magam az OTP ügyfele vagyok. Ma éjszaka már a fejem alá rakom a kártyámat vagy jól elzárom a spájzban. Vagy berakom mélyhűtőbe. Különben aggódom. Nem elég, hogy a bankba tett pénzem után annyi kamatot nem kapok amennyi a kezelési költséget fedezné. Ma már csak az egerek miatt nem érdemes a szalmazsákba tartani a megtakarításunkat. Ám ha a bank se képes megőrizni a rá bízott pénzünket akkor már végkép nem tudom , hogy mi a teendő a pénzzel.
Feltételezem, hogy nem egyedi esetről van szó. A bankkártyákat hamisító, klónos mesterek egy lépéssel mindig a biztonsági szakemberek előtt járnak. Most már csak az a kérdés, barátom félezer dollárja miként kerül vissza, ki téríti meg a kárát. S, hogy képesek e gátat vetni ennek az újkori bűnözésnek vagy vissza kell térnünk a régimódi teli pénztárcás világhoz.
