Ma már ha nem tetszik a börtönkoszt vagy a közlekedési rendőr minden ok nélkül leint sajátos fenyegetésbe kezdünk. Ha a magyar bíróság nem ad nekünk igazat , megyünk Strasbourgba. Vagy Hágába. Ízlés szerint.Ott aztán , mint a bölcs rabbi mindenkinek kiosztják 
az igazát. Előre jelzem, én most nem az igazamat keresem majd a távolban. Ha itt sincs ott se remélhetem. Csak ez a cím olyan hangzatos, fülbe mászó, visszacsengő, s gyakran hallani.
Ha minden úgy alakul ahogyan tervezem kedden utazom Európa fővárosába. Körülnézni, élményt szerezni amit itt mindenkivel megoszthatok majd. Sőt menet közben is alkalmam lesz bejelentkeznem, újítani a gráfon. Alapos utazóként bemagoltam a város térképét. Megnéztem a szálloda és az EU parlament közötti bejárást. S elolvastam, éppen egy plenáris ülésbe hallgathatunk bele legfeljebb egy óráig. Bőven elég is.
Közben készülök arra is, hogy az ottaniak rákérdeznek a vasárnapi népszavazásra. Még nem tudom mit kell majd mondanom. Van időm végig gondolni. Ha azt kérdezik, hogy szavaztam e, már most jelzem, megyek vasárnap délelőtt. Útba esik jövet menet mint a takarékszövetkezet.
S már azt is tudom, el fogok érzékenyülni, eszembe jut drága Édesanyám aki legutóbb 94 esztendősen jött velem még, hogy neki kötelessége voksolni. Felcipeltem a sok sok lépcsőn és mintha azt mondta volna , ez volt az utolsó.Ha élne most se tudnám visszatartani. Rá minden tévéreklám hatot a mosóporostól köhögés elleni csodaszerekig. A tamponosok már nem érdekelték. Ezek a veszélyben a haza kezdetűekre meg már a nyitásra odabotorkált volna. Nekem most helyette is szavaznom kell. A Tescoban és az Auchanban úgy is megvárnak ha késnék.
Közben magam is kampányolok. Az együttérzés és a szolidaritás szellemében kérdezem a kedves magyar szülőket – miként reagálnák le ha a lányuk vagy a fiúk egy napsütötte afgán vagy egy tunéziai párjukat bemutatnák a családban. Mit szólnának ha a panelházi szomszéd lakásba beköltözne egy három nejes kilenc gyermekes hithű mohamedán család modell szerinti csoportosulás.Biztosan áthidalnák a nyelvi nehézségeket. A szívem megszakadhat értük, de akkor se támogatom a multikultúrát a környezetemben. Bécsben és Berlinben megtapasztalták ennek az összes hátrányát. Az előnyét még csak keresik.
Aki meg azt állítja, hogy az UNIÓ már régen letett a nációk összeköltöztetéséről azt is elhiszem. Most viszont már csak kíváncsivá tettek, hogy mennyien vagyunk azok aki képesek előre gondolkodni. S tanulni mások tévedéséből. S ezt csak a szavazás után tudjuk meg.
S akkor jöjjön néhány Strasbourgi kép. Ezeket még nem én gyártottam. Sok időnk nem lesz városnézésre, de legalább ahová csak eljutunk nem árt előre tudni mit is látunk.
