Ki a húnyó, a Signál vagy a K end H biztosító – próbálnak palira venni – elírták az alvázszámot – majdnem bevonták a rendszámot – mossák kezeiket, bocsánatkérésre se futja

imageFolytatom, mert azt hittem már túl vagyok ezen a cirkuszon.

Kíméletből nem szívesen rontom egyetlen biztosító jó hírét se. Ám most már betelt a pohár. A lényeg, hogy a K end H biztosító kiadta a közös megegyezéssel történő szerződésbontást és csatolta mellé a kártörténeti igazolást. Mindennek a birtokában elmentem a Signál bimageimageimage
iztosítóhoz, hogy újat kössek. Udvariasan, készségesen lezajlott az adminisztráció, s abban a hitben tengettem a hátralévő napjaimat, hogy az IRU suzukim kötelezője rendben van.  Ám kaptam ezt a bizonyos rendszám beszolgáltatási  idézést aminek következtében két álló napig intézkedtem. Önhibámon kívül. Mindkét biztosítónál elismerték, hogy az alvázszámnál egy S betűt nyolcnak néztek. A gép kidobta, hogy nincs biztosításom, be kell vonni a forgalmi engedélyem.

A két biztosító máig sem hajlandó elismerni, valamelyikük hibázott.  Két napot elvettek az életemből. A signál – kisbetűvel, nagyot nem érdemlik, elismerik, hogy megkötötték, mit tehetnek mást amikor kezemben a szerződés, de szerintük érvénytelen, mivel hiányzik az előző törlésértesítő, kártörténet és mit tudom én még milyen kutyafüle. Tehát ők szakítottak velem. A K end H mossa kezeit, ő se hibás.  A kormány hivatal meg ugye tette a dolgát.  Most meg olyan érzésem van, hogy immár kétszer fizettem ki az évest. Mert a számla szerint márciusban is és most a követelésükre újra a bukszámba nyúltam.

Ki az a hozzáértő ,szakember aki ezt a disznóságot alapjaiban képes kielemezni. Remélem a Mabisz, igen van ilyen csak megteszi hivatalból.

nekem. Velem mindig történik valami. A postás hozza szállítja az írnivalót. Tegnap előtt egy kormányhivatali levéllel lepett meg.  Közlik, van öt napom, hogy leszereljem a rendszámtáblát és bevigyem a hivatalba leadni. Ugyanis a drága kis Suzukim kötelező  felelősségbiztosítását nem fizettem be. Az ilyen értesítések rögtön kiverik nálam a biztosítékot. Azonnal előkerestem a forgalmi engedélyt, az összes kocsival összefüggő papírt és berontottam a biztosító irodájába. Szándékosan nem írom ki a nevét mert végül is gálánsak és segítőkészek voltak. Igaz, hogy bemutattam az érvényes szerződésem , de nem nagyon hatotta meg őket. Szerintük az a tuti amit a gép mutat.

Viszont elárulták, hogy az előző biztosítóm nem adott kárigazolást és nem bontott velem szerződést, tehát a velük készült megállapodás olyan mintha meg se történt volna.  Enyhe vérnyomás emelkedéssel robogtam az előző biztosítóhoz a Miskolci Kossuth utcába. Kezemben az érvényes, közös megegyezéssel történt felmondással, a kárigazolással.Amikor úgy érzem, hogy nálam a bölcsek köve és megpróbálnak áthajítani nehéz csillapítanom az idegeimet.  Kedvem szerint berúgtam volna az ajtót és cifrákkal indítok. Még szerencse, hogy tízig számoltam és relaxáltan kezdtem a mondandómat. A kedves egykorú öregúr, hümmögött s csóválta a fejét. Együtt érzően. Telefonálgatott, faxolgatott és végül nagyítóval  böngészte át a papírokat. Majd felcsillant a szeme, rájött a bibire. Valahol, valaki ugyanis elírta az alvázszámot. A nyolcas helyet S betűt írt. Vagy fordítva. A hivatali gép meg kidobta, erre meg erre a rendszámra nincs biztosítás.

Futottam a kormányhivatalba ahol sajnálattal konstatálták a hibát. S intézkedtek a határozat felfüggesztéséről, megszüntetéséről.

Közben számoltam. Az idegességet leszámítva másfél napi munkát adott ez az apró tévedés. Órákba tellett míg az összes papírt és a forgalmi engedélyt előbányásztam. Pontosan 12 órát töltöttem az igazam bebizonyításával. Nem unatkoztam. Még az egyéni kreativitásomat is próbára tették. A hivatalban kérték, hogy vigyem be a rendszámot egyeztetésre vagy olvassam le a rajta lévő számokat.  Szemüveggel se ment. Kitaláltam, nagyítva lefotózom és majd bent leolvassák. Ezt a feladatot is megoldottam. Sikerélményem az volt.  Ám mit nem adtam volna egy bocsánatkérésért is….image

 

Várom a következő necces levelet.