Miskolcon a Patak utcában – manővereztünk lefulladásig – Hegedűs úr vitte a pálmát

A kép ismerősnek tűnik. Ki emlékszik már arra, hogy a hetvenes években vasárnaponként autós ügyességi versenyeket rendezett az autóklub Miskolcon a Patak utcai téren. Ez a fotó feltehetően a Budapesti Dózsa György úton készülhetett.

Miskolcon is bóják között időre kellett megtenni a cikk-cakkos rövid távot. Az első Trabantommal magam is többször beneveztem. Érdekes módon a leggyakrabban egy profi sofőr, Hegedűs úr győzött a vállalati Warszavájával. Szerintem a Trabant egyetlen hátránya az volt, hogy tolatáskor a sebességváltónak nevezett kilincs  rükvercbe tétele sok időt vett igénybe. Itt nem egyszerre indultunk, a harminc nevezőnek egyenként mérték az idejét. Óriási volt a közönség s hangos volt a szurkolótábor. S a kibicnek semmi se drága alapon jót derültünk a  borulásokon . Mert az is volt. Emlékszem, egyszer versenyen kívül egy Moszkvicsos rendőr is ringbe szállt. Hiába szirénázta végig a pályát, még az első tízbe se jutott.