Majd meg szakadt a szívem mikor hat ládányi könyvemtől kellett megszabadulnom. Hely hiánya miatt. Bagóért vitték el. Jobbnak láttam nem megnézni miket is válogattak össze . Mert ha újra a kezembe veszem akkor már nem engedem el. Tulajdonképpen mire megtanultam a betűvetést már is kisajátítottam a család könyvestárát. Megvallom az Egri csillagok és a Pál utcai fiúk mellett lopva olvastam a Nők védelmében és a Nemi életünk című műveket. Szóval sokoldalú voltam.
Sokat költözködtem és hogy hogy nem folyamatosan gyarapodott az állomány. Sokat vettem, miközben még többet kaptam. A nénikém Galambosi Sándorné, Manyika a miskolci Bajcsi-Zsilinszky úti könyváruház vezetője volt, neki köszönhetem az Aranykönyvtár sorozatot. Darabonként 26 forintért a világirodalom remekeit vehettem meg , összesen ötven kötetet. Kéthavonta jelent meg egy, így hagytak időt az olvasásra. A Borsodi Nyomdában – kevesen tudják – rengeteg könyvet nyomtak, fűztek. A jó kollégák még melegen adtak belőle egy-egy példányt. A kedvenc íróim neveit nem sorolom fel. Nemcsak azért mert kihagynék belőle néhányat , hanem azért is mert időközben jó néhányról változott a világ látásom. Például Moldovát faltam, tiszteltem majd a miskolci találkozásunk után csalódnom kellett .
Könyvtári gyerek voltam. Íme fent a belépőm. Még ott kezdtem, amikor az Erzsébet téren a mostani akadémiai székházban voltak. Majd jártam az új Népkertibe is. Még akkor is a tagsági díj egy évre egy forint volt. Most fogalmam sincs, hogy mennyi lehet. Viszont érdekelne, hogy mennyien járnak rendszeresen könyvtárba.
Mondják, mondogatják, aki sokat olvas az egyszer ír is majd. Van benne valami , mostanra nagy hirtelen hét könyvet sikerült kiadnom. Úgy, hogy ezek közül három már újra nyomás előtt áll. A Vasgyári medvetánc hiánycikk.
