Ritka felvétel. Brezsnyev és a barátnője. Még a legfelsőbb szinten se nagyon tudták, hogy az ápolónője a szeretője. Emlékeimben élénken él a felesége képe. Így aztán nem is csodálkozom, hogy a Szovjetunió első embere rászorult a nővérke kedvességére. A visszaemlékezésekben se nagyon olvasható arról, hogy ez a bájos hölgy óriási befolyással rendelkezett az akkori pártvezetésben. Tulajdonképpen az elvtársak rajta keresztül üzentek a kissé bizonytalan főtitkárnak.
Egyébként ahogy mondani szokás az erkölcsök azon a szinten se különböznek a hétköznapi emberekétől. Egy idő után csak kiderült – előbb vagy utóbb, hogy minden nagy embernek volt egy biztos támasza a szeretett neje mellett. Eisenhover tábornokot, a majdani amerikai elnököt még a frontra is elkísérte.A szeretője volt a sofőrje. Ezzel a beosztással valamennyi tábornokot megelőzhette.
Mitterand francia elnök pedig kettős életet élt. Mindvégig két családja volt. Persze nem hivatalosan. Különben megvádolták volna bigámiával. Ha valaki tudja folytatni a sort, itt folytathatja. Történelmi visszaemlékezéseket várok.
Talán van már tíz esztendeje, hogy egy osztrák szállodalánc felajánlotta – megtanít minket házi pálinkát főzni.( A fenti képen látható egy igazi mini...
Budapest, 2016. november 22. – Az MNB mától átmenetileg felfüggesztette a VISONKA részvények kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó...
Manipulált, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom által, feltehetőleg mesterséges intelligencia használatával készült videót sugárzott az M1 Híradó egy újabb riportja, amelyben Magyar Pétert támadták....
Megvallom nem vagyok egy focimániás. Bár gyerekkoromban kora délutántól sötétedésig kergettük a gömbölyű bőrt nem nagy örömet leltem a mások játékának a nézésében....
Egy korabeli hifitorony, zeneszekrény. Tudomásom szerint Miskolcon ebből két családnak van még ilyen. Valóságos kincs. Egy bútordarab. Új korábban se volt olcsó manapság...
Helyszín: Malom Közösségi Tér (Budapest, XI. kerület, Fehérvári út 88/c)Időpont: 2017. január 19. 14-16 óráig A legtöbben, akiknél bármilyen stádiumban mellrákot diagnosztizálnak, nagyon...
Kedves Barátaim, Kedves Ismerőseim, Kedves Hirdetőim, Üzletfeleim, Kedves címzettek, Mély sajnálattal értesítelek Benneteket, hogy az idén sem sikerült feltornáznom magamat az első...
Az Európai Parlament döntése alapján 2015 karácsonyától eltörlik a roamingdíjakat az Európai Unióban. „Ezzel megszűnnek az országhatárok, egy magyar előfizető akár egy angol...
A kérdésre nincs mindenkire érvényes válasz, mivel mindez függ a betegség pontos típusától, az alkalmazott kezelésektől, az életkilátásoktól. Önmagában egy kezdeti stádiumban lévő...
Több jelzés is érkezett Miskolc MJV Önkormányzatához, hogy a koronavírus-járvány miatt a kereskedők megemelik az élelmiszerek árát. A panaszosok azt kérik az...
A Magyar Telekom bejelenti, hogy Keszég Attila, a társaság lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese 2014. december 31-i hatállyal távozik pozíciójából, és 2015. január 1-től...
Program Vonattal utaznak a célállomásra, ott a csoport idegenvezető kalauzolásával nézi meg a belváros jelentősebb látnivalóit (Városháza, Országalma, Szent István Székesegyház, Koronázó Bazilika...
Régen volt. Jaksi, Jakubik Laci barátom kapta a hírt, hogy karambolozott a polgármester kocsija. Hamarabb ért ki mint a rendőrök. Majd kattintott egyet,...
Megvallom ritkán járok terepjáróhoz illő prérin. Vonzódom az elegáns luxus limuzinokhoz. Ám most több autós kollégámmal egyetemben egy napon át tesztelhettem egy a...
Egyre nagyobb közegészségügyi kockázatot jelentenek világszerte a divattá váló védőoltás-ellenes mozgalmak. Olyan fertőző betegségek, járványok fenyegetnek újra, amelyeket már évtizedek óta sikeresen legyőzött...
Bizonyára jobb lenne hallgatni. Nem láttam, nem hallottam, semmi közöm hozzá, mindenki azt csinál amit akar, oszt jó napot. Csak képtelen vagyok erre,...