Valamikor a békeidőkben minden jobb vendéglátó helyen volt cigányzenekar. Az Avasi és a miskolci belvárosi szórakozóhelyek elképzelhetetlenek voltak nélkülük. Sok 56 után külföldre szakadt barátom hatvanas évektől már nyaranta járt haza vakációzni.
Számukra első számú program volt egy búsongós cigányzenés görbe est, hajnalig tartó mulatozással. Ilyenkor gyakran megesett, hogy több száz nyugati márkát nyálaztak a prímások homlokára.
Magam is ismertem néhány menő muzsikust akik képesek voltak megríkatni az emigránsokat. A miskolci vendéglátóipari vállalatnál több száz ORI engedéllyel rendelkező zenészt alkalmaztak. Ők voltak azok akik kora délután kinyalva fehér ingben feketében vagy magyaros pitykés mellényben indultak munkába. A prímások, a hegedűsök és a nagybőgősök mellett a cimbalmosok voltak a legképzettebbek.
Közülük néhányan olyan szóló játékra voltak képesek, hogy ámultak a vendégek. A fenti kép – fekete fehér és a mezőcsáti lapos étteremben készült – ki tudja már, hogy kik vannak rajta. Talán egy ismerőst sikerült felfedeznem, Gallyas Károly brácsást. És ott van Feka Elemér cimbalmos is. S a Botos Ernő is feltűnik a sarokban és H. Nagy Gyula felszolgáló. Ha valaki felismeri a többieket jelezze.
Jut eszembe még két név – Lukács József és Rácz Gyula( színházi szabó) , mindketten a Saar vidékről utaztak haza nyaranta egy kis cigányzenéért. József kedvenc száma – Jóska, levelet hozott a posta… Ezt a számot még magam is megtanultam a kedvükért.
