Élmény ajándékba – nyári napközis táborok a Miskolci Kulturális Központ szervezésében

Egyetlen gyereknek sem kell unatkoznia nyáron! Izgalmas programok, tapasztalt oktatók várják az általános iskolás korosztályt napközis táborainkban. A harcművészettől a kutyás napközin át a lovas-íjász táborig széles palettáról választhatnak a családok.

 

Szamba-társastánc napközinket két korcsoportban is meghirdetjük. A 6-7 éves, illetve a 8-10 éves korosztály számára is. Előképzettség nem szükséges, a lényeg a tánc szeretete. Az öt nap alatt a gyerekek megtanulják az angol-, a bécsi keringő, a csacsacsa, a jive és a szamba alapjait is.

Idén először szervezünk harcművész napközit, ahol a résztvevők megtanulnak bánni az íjjal és a gyakorló karddal. Megismerik a harcművészetek filozófiáját, önvédelmet és önfegyelmet tanulnak.

A „Fából vaskarika” napköziben igazi kalandokra lehet számítani. Rég elfeledett csapatjátékokkal ismerkedhetnek a fiatalok. Kipróbálhatják az íjászatot és a moldvai táncokba is belekóstolhatnak. Barangolnak majd a Vasgyárban, a Factory Arénában pedig a legvagányabb sportokat is tesztelhetik.

A lovas-íjász táborban elsajátítják a sport alapjait az ifjak. Megismerik hogyan kell ápolni a lovakat, miként kell nyergelni és az íjjal bánni.

A kutyás napköziben a gyerekek az egész napot együtt tölthetik kis kedvenceikkel és megtudhatják hogyan legyenek jó falkavezérek. Az öt nap alatt az ebek engedelmességet tanulnak és egy új sportágat is kipróbálhatnak, a dog dancinget.

A foglalkozásokat 7 éves kortól ajánljuk! A napközik hétfőtől-péntekig, 8-16 óráig tartanak.  Délelőtt tematikus foglalkozások, délután különböző szabadidős programok várják a gyermekeket.  A részvételi díj tartalmazza a tízórai, az ebéd, a belépők árát és az egyéb szakmai költségeket. A táborok rövid bemutatóval zárulnak, melyen a szülők és az érdeklődők megnézhetik, hogy mit tanultak a nebulók az öt nap alatt.

 

Időpontok:

 

SZAMBA–TÁRSASTÁNC NAPKÖZI

  1. június 26-30. és július 24-28.

Helyszín: MKK Ifjúsági Ház

 

HARCMŰVÉSZ NAPKÖZI

  1. július 3-7.

Helyszín: Lovagi Tornák Tere

 

„FÁBÓL VASKARIKA” KALAND NAPKÖZI

  1. július 3-7.

Helyszín: Vasgyári Közösségi Ház

 

LOVAS-ÍJÁSZ NAPKÖZI

  1. július 10-14., július 24-28. és augusztus 7-11.

Helyszín: Lovagi Tornák Tere

 

KUTYÁS NAPKÖZI

  1. július 17-21. és július 31-augusztus 4.

Helyszín: Lovagi Tornák Tere