Kell-e félnünk a robotoktól – lehet e barátság a gép és az ember között – átvariálják az életünket

Budapest, 2017. május 25. – A munkavállalók szerint nem kell tartanunk a robotoktól, hiszen háromnegyedük úgy véli, hogy az új technológiák valójában növelik a rendelkezésre álló munkahelyek számát – derül ki az Adecco Csoport kutatásából.

 

Milyen hatással vannak a robotok a munka világára? Ezt a kérdést járta körbe az Adecco Magyarország által nemrég megrendezett IT Akadémia. „Hat évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk el az Adecco IT Akadémiát, hogy fejlesszük, tovább képezzük kollégáinkat, és az új munkatársakat már interaktív módon toborozzuk” – mondta el Spiller László, a magyarországi Adecco Kft. IT Recruitment Team vezetője, az IT Akadémia kitalálója. „Az elmúlt hat évben leginkább informatikai témákkal foglalkoztunk, most azonban a HR területet is jelentősen érintő robotika témakörébe ástuk bele magunkat. A téma igen aktuális, hiszen a robotok egyre inkább a mindennapok részei, gondoljunk csak az iparra, az orvostudományra vagy akár egyszerűen csak a konyhánkra. Nagy kérdés azonban, hogy a következő 5-10 évben miként befolyásolják a robotok az emberi munkaerőt, féljünk-e tőlük vagy inkább örüljünk nekik” – fogalmazta meg a legfontosabb kérdést Spiller László.

 

Ember és robot között barátság? Lehetséges!

A történelem során már többször bebizonyosodott, hogy a robotok gyorsabban, pontosabban és biztonságosabban végzik a rájuk szabott feladatokat, és az olyan emberi tényezők, mint például fáradtság, kiszámíthatatlanság jelentősen csökkenthetők vagy akár teljesen ki is zárhatók általuk.

 

„Az Adecco Csoport mint a világ egyik legnagyobb humánerőforrás szolgáltatásokat nyújtó cége úgy látja, hogy a munka világában a robotok és emberek között létrejöhet „baráti” kapcsolatot. „Kutatásunk[1] szerint úgy tűnik, hogy a munkavállalók sem félnek a robotoktól és a mesterséges intelligenciától, mivel bíznak abban, hogy a rendelkezésre álló robottechnológia inkább előre fogja lendíteni őket a munkavégzésben.  Ezt mutatja, hogy a válaszadók háromnegyede szerint a technológia valójában már most is növeli a rendelkezésre álló munkahelyek számát” – mondta el Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Több munkahely, könnyebb munkavégzés

Habár a robottechnológia már most is igen erőteljesen jelen van a munka világában, az előttünk álló egy évtizedben jóval intenzívebben számíthatunk elterjedésükre. Ettől azonban nem tartanak a munkavállalók, ugyanis a kutatásban megkérdezettek 54%-a véli úgy, hogy a következő 10 évben a technológiai fejlődés több munkahelyet fog teremteni, mint elvenni. Emellett a túlnyomó többség (87%) úgy gondolja, hogy a számítógépek könnyebbé teszik majd a feladatvégzést.

 

A robotok munkába állásától rugalmasabb és kreatívabb munkavégzést remélnek a munkavállalók: az alkalmazottak több mint fele (58%) nyilatkozott arról, hogy a robotok bevezetése a munkahelyen nagyobb mozgásteret biztosít majd számukra, hogy értékesebb és kreatívabb projekteken dolgozzanak, mivel a rutinszerű munkafeladatok elvégzését a robotokra lehet majd bízni. A válaszadók közel fele (48%) pedig úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia kifejezzen pozitív hatással lesz rájuk a jövőben, és segíteni fogja őket a rugalmas munkavégzésben. „Úgy véljük, a robotok nem azért jönnek, hogy elvegyék a munkánkat, hanem hogy segítsék azt, és nekünk el kell tudnunk fogadni ezt a segítséget” – tette hozzá Stefano Longo.

 

Az Adecco IT Akadémiáról készült filmes beszámoló az alábbi linken érhető el:

https://www.dropbox.com/sh/g9ecvyuz6zv105f/AAApIK27GbYGOCpiW5zWOa8ba?dl=0

 

 

További információk:

Farkas Andrea

Well PR Ügynökség

tel: +36 1 350-5390/118

mobil: +36 30 492 3094

a.farkas@well.hu

 

 

 Az Adecco Csoportról

Az Adecco Csoport a munkaerő-megoldás globális vezető szolgáltatója, átalakítva a munka világát a tehetség és a technológia révén. Az Adecco Csoport minden évben több mint 1 millió embernek kínál világszerte karrierlehetőséget, betekintést és útmutatást.  Az Adecco, a Modis, a Badenoch & Clark, a Spring Professional, a Lee Hecht Harrison és a Pontoon globális márkái révén teljes munkaerő-megoldásokat kínál, beleértve az ideiglenes személyzetet, az állandó elhelyezkedést, a karrier átmenetet, a tehetségfejlesztést és a kiszervezést. Az Adecco Csoport a munkaadók, a munkavállalók, a kollégák és a kormányok partnereként megosztja munkaerőpiaci szaktudását és ismereteit a lakosság, a gazdaság és a társadalom fejlődése érdekében.

 

A  zürichi központtal működő Adecco Csoport a Fortune Global 500 vállalat egyike, amely a világ 60 országában több mint 33.000 teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottal rendelkezik. A svájci bejegyzésű Adecco (ISIN: CH0012138605) szerepel a Svájci Tőzsdén (SIX) (ADEN).

 

 Adecco Magyarország

Az Adecco Magyarországon 1991-ben alakult meg a svájci Adia leányvállalataként, az Adia SA 90%-os és az Adia Ausztria 10%-os tulajdonrészével, és 1997 óta, az ADIA és a francia ECCO globális fúziója óta Adecco néven működik. Irodáink az ország minden régiójában megtalálhatóak. Budapesten található a szellemi és vezetői munkaerő-közvetítéssel, a fizikai munkatársak kölcsönzésével és közvetítésével, illetve a speciálisan irodai munkakörökkel foglalkozó irodánk, valamint több ügyfélhez kihelyezett on-site irodánk. Közel 100 állandó munkatársunk gondoskodik ügyfeleink és munkavállalóink igényeinek kielégítéséről, így évente több mint 350 munkavállalónak segítünk állandó munkához jutni, és naponta több mint 3500 időszakos munkatárs számára biztosítunk munkalehetőséget. Az Adecco, mint a világ vezető HR-tanácsadó cége, fontosnak tartja, hogy teljes körű szolgáltatást nyújtson megbízói részére. A munkaerő-kölcsönzésen és -közvetítésen kívül szolgáltatásaink közé tartozik a bérszámfejtés és TB-ügyintézés, a karriertanácsadás, a HR-outsourcing, a képességfelmérés különböző tesztek is.  A cég 1996-ban az ISO 9002:1994 szabvány követelményeinek megfelelő minőségbiztosítási rendszert vezetett be, amelyet 2002-ben az új, ISO 9001:2000. szabványnak megfelelően alakított át, ezzel is biztosítva partnerei számára az egyenletesen magas színvonalú szolgáltatásokat. 

www.adecco.hu

[1] Az Adecco Group által 2017-ben az Egyesült Királyságban végzett kutatás során 1000 alkalmazottat kérdeztek meg, 13 szektorból.