Miskolc Vörösmarty utca 58. Ha jól jegyeztem meg ez a száma az épületnek. S a hétvégén amikor éppen arra gyalogoltam becsengettem. Ismerős volt a ház, s emlékeztem arra, hogy félévszázada itt árultak egy csodálatos BMV-t , azt a régi csapott hátút, ami majdnem a bogárra hajazott. Lehetett olyan 25 esztendős, akkor és álmaimban sokszor újra látom. Szerettem volna azt a kocsit, sokáig alkudoztunk is erre. Na, szóval becsengettem, Az úr aki kaput nyitott nem emlékezhetett az előtte lakó családokra. Csupán negyven éve él ott. Ám elmondta ebben a házban írt és alkotott Akác István író és költő. A városháza annak idején saját halottjaként temette el, emlékét viszont semmi nem őrzi. Esetleg – nálamnál nagyobb irodalomtörténészek bizonyára jobban el tudják helyezni a palettán – tehát érdemes lenne megfontolni megérdemel e egy emléktáblát a hajdani lakóházának a homlokzatán.
Húsz évvel ezelőtt a mobiltelefonok még elsősorban kommunikációs eszközök voltak, ma viszont teljes értékű zsebasszisztensként működnek, amelyek szinte mindig tudják,…
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kötődő hosszú hétvégén különleges programokkal, sűrített vonatközlekedéssel várja az érdeklődőket a kisvasutat üzemeltető ÉSZAKERDŐ Zrt.…
2026.08.18.
A vidék velünk van
Partner települések
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.