Milyen képességei vannak egy igazi Szuper-Apukának  –  nevezzen, szavazzon

A kisgyermek életében az első és legfontosabb szereplő az életet adó és gondoskodó édesanya. A kicsi egészséges testi-lelki fejlődését tekintve azonban az édesapákra is fontos szerep hárul. Egy édesapa nem csak szülő, de sokszor játszótárs, legjobb barát és tanácsadó is. Sokszor az apa hozza be a gyermek életébe a kalandot, ami emellett azonban fontos, hogy következetes, megbízható legyen, és támaszt nyújtson az anyukának. A jó szülő fogalma nem azt jelenti, hogy tökéletesnek kell lenni, a fizikai jelenlét, és az érzelmi elérhetőség sokkal többet nyomnak a latban. Bojti Andrea gyermekpszichológus beszélt arról, mi kell ahhoz, hogy egy férfi igazi Szuper-Apa lehessen.

A férfiak számára is egy új szerep az apaszerep, amit nekik is tanulniuk kell. Ugyanakkor az a hozott minta, amilyennek gyerekkorukban ők a saját édesapjukat látták, alapjaiban meghatározza későbbi viselkedésüket, akár pozitív, akár negatív az apaképük.  A kislányok és a kisfiúk életében is az első férfimodell az édesapa. A kisfiúk számára az elsődleges azonosulási minta, míg a kislányok az első ismeretüket szerzik így a férfiakról. A jó apaminta, az egyik alapja a későbbi egészséges lelki fejlődésnek.

A baba életében vitathatatlanul az anya a legfontosabb szereplő, de a trendek azt mutatják, hogy az édesapák is egyre nagyobb részt vesznek át a kicsik körüli teendőkből. A Sudocrem is örömmel tapasztalja ezt az irányt, és szeretné megmutatni azt a rengeteg jó példát, amit sok apuka állít a mindennapokban. Ezért idén először elindítja a Sudocrem Szuper-Apu kampányt, hogy felhívja a figyelmet az édesapák fontos szerepére. A márka hivatalos Facebook oldalán az édesanyák nevezhetik párjukat a Szuper-Apu játékba, a nyertes édesapa pedig élménycsomagot kap ajándékba. Bojti Andrea, gyermekpszichológus a kezdeményezés kapcsán a Szuper-Apaságról beszélt, és néhány jótanáccsal is szolgált, mire érdemes odafigyelni egy újdonsült édesapának.

„Az édesapa egyik legfontosabb feladata a gyermekvállalás kezdeti időszakában az édesanya fizikai és érzelmi támogatása. Ilyenkor különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő kommunikációra. A legkisebb problémákat, sérelmeket, igényeket is meg kell beszélni.” – kezdi a szakértő. „A jó édesapa fogalmát nehéz konkrét tulajdonságokkal definiálni, de az biztosan az egyik legfontosabb dolog, hogy képes legyen ráhangolódni gyermeke igényeire és érzelmi szükségleteire.”

Bojti Andrea szerint egy édesapa nem attól lesz Szuper-Apa, hogy tökéletes. Inkább az a fontos, hogy fizikailag és érzelmileg is elérhető legyen a családja számára. „A Szuper-Apuka nem egy megjátszott erős szerep. A Szuper-Apukának az ereje abban látszik, hogy szeretik őt és a későbbiekben pedig támaszkodhatnak rá a gyermekei. Jellemzően az apukák kevesebb időt tudnak a gyermekekkel tölteni, éppen ezért fontos, hogy az minőségi idő legyen. A gyermek akkor érzi, hogy figyel rá az apja, ha ilyenkor valóban vele van, együtt játszanak, nevetnek, bohóckodnak. Ez az együtt töltött idő a feltétel nélküli szeretetről kell, hogy szóljon, hogy a gyermek érezze, azért van vele az apja, mert szereti őt. Ezzel tudja a gyermeke önbizalmát a leginkább növelni.” – mondta el a szakértő.

A gyermekvállalás hatalmas felelősség és alapjaiban változtatja meg a férfi és a nő kapcsolatának dinamikáját. „Egy gyermek érkezésével fel kell arra készülni, hogy egy ideig a szülő nem a saját tempójában éli az életét. A csecsemő érzelmi és fizikai szükségleteinek kielégítése válik az elsődleges feladattá. Ez természetesen áldozatokkal jár. Az elhidegülés leggyakoribb oka, hogy a pár igényei háttérbe szorulnak, és életüket leginkább a gyermek körüli teendők töltik ki. A baba mellett is törekedni kell rá, hogy ne hanyagoljuk el se a saját, se a párunk igényeit. A gyermek érkezésével sokszor olyan dolgokat is meg kell tervezni, mint a hajmosás vagy a partnerünkkel kettesben töltött idő.” – tette hozzá Bojti Andrea.

Szuper-Apukának a Sudocrem hivatalos Facebook oldalán, az alábbi linken jelölhetik az édesapákat: https://anapp.me/f/Ez4/