Az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus (EGT Alap) 2009-2014 Megújuló energia (HU03) programterületén 2017. szeptember 18-22. között került sor a három napos „Geotermális workshop Izlandon önkormányzatok számára” című szakmai programra, amely keretében 10 önkormányzat részéről 27 döntéshozó pozícióban lévő, illetve mérnöki és menedzseri feladatokat ellátó tisztviselő vett részt a geotermikus energia használatához és hasznosításához szükséges alapismeretek elsajátítását célzó, kapcsolatépítést és hosszabb távú együttműködés kialakítását elősegítő, gyakorlatorientált rövid képzésen Izlandon.
Szántó István
Related article
Péter elleste az operatőrséget – megjelent a Miskolci Naplóban- Igazi hőskor volt, a tudósítóval együtt sztárok voltak, nem minden meghívásnak tehettek eleget, de ha ők megjelentek, annak az eseménynek rangja volt
Három szupernyolcas filmfelvevőm is volt, valamennyivel felsültem. Egyetlen maradandó alkotást sem forgattam le. A videókamerákkal már több szerencsém volt. Most, hogy a ’80-as...
300 megabites mobilinternet a Telekom 4G hálózatán – az újabb csúcson
Nem is értem, hogy lehet, én már semminek se tudok örülni. Unokámmal egymás kezéből kapkodjuk a zseb wifit. A WLAN nálam lefagyott, ez...
Házunk elé szaratja az ölebét – a kisasszony szerint a közterületen szabad – amikor a mackómmal feküdtem rám hívták a rendőröket
Szeretem a kutyusokat. Hazafelé, ha gyalog jövök a Derkovits utcán mindegyik négylábúval elbeszélgetek. Csokival, Alival és társaival. Érzem, úgy ugatnak, hogy üdvözölnek. Látom...
Ki a jó ügyvéd – hol biflázható a Btk a legkönnyebben – rágalmazni is törvényes kötelezettség
Úgy tartják a börtönben lehet a legjobban elsajátítani a büntető törvénykönyvet. Az elítéltek egymás között kicsiszolódnak. Idő van, a cellában a legkönnyebb biflázni...
2024. január 1-jétől emelkedik a pedagógusok bére – havi félmilliónál kezdődik
A Kormány döntése szerint 2024. január 1-jével 32,2%-kal emelkedik a pedagógus átlagbér, a pályakezdő gyakornokok fizetése pedig a pedagógusok új életpályájáról szóló törvényben...
A hetedik orosz bál a Hotel Intercontinentálban – ezeket a videókat ne tessék kihagyni
A hetedik orosz bált rendezték meg a hétvégén a budapesti Intercontinentál szállodában.A főszervező Rózsa B. György elmondta, hogy a fővédnök Oroszország budapesti nagykövete...
A bécsi kerengő – bolhapiac minden szombaton – a helyszín ismerős a Rex felügyelős sorozatból – lift a zsibvásárra
Folytatnám a bécsi kerengőt. Nem beszéltem még a bolhapiacról, ami egy ugrásnyira van a Mariahilfer strassetól. Ha jól emlékszem úgy hívják, hogy Nashmarkt....
Lenint űző szanálás – ITC székház: egy épület lebontása nem lehet politikai kérdés, nem történhet ideológiai alapon
Mind a helyi és az országos médiában, mind a közéletben nagy pont kavart az a múlt szerdai bejelentés, miszerint...
Boltról boltra – séta Miskolc belvárosában – mit tehetne egy mezei képviselő, ha akarna
Tessék mondani, egy mezei önkormányzati képviselő, esetleg egy független vagy egy mindenkori ellenzéki megteheti e, hogy minden közgyűlésen, fórumon felszólal és elmondja a...
A BMH Nonprofit Kft. december 15-ig szállítja el a zöldhulladékot
A BMH Nonprofit Kft. 2020. évben december 15. napjáig végzi a házhoz menő zöldhulladék gyűjtését. A zöldhulladék gyűjtő zsák az évben...
JEGYZŐI FOGADÓÓRA – Miskolcon
Fogadóórát tart Ignácz Dávid jegyző. Ignácz Dávid, a miskolci önkormányzat jegyzője lakossági fogadóórát tart március 16-án, (szerdán) 14.00 órától. Sorszámosztás március 11-én, pénteken...
A pálmaolaj nem csodaszer – Hölvényi György sajtóközleménye
Az Európai Parlament Fejlesztési Bizottságában ma délelőtt bemutatták a pálmaolajról és az esőerdők irtásáról szóló véleményt, melynek néppárti felelőse Hölvényi György...
Itt van újra – hétfőtől keresheti – A vasgyári medvetánc – újabb történetek az ecetfák városából
Kriza Ákos, doktor, polgármester írta az új könyvem előszavát. Ajánlását. Amit nagyon szépen köszönök. Jó bornak is kell a reklám – hét még...
Szemetelőnek néztek – elkobozták a dobozaimat – Tóték traumája a tapolcai Lidlben – vége a hezitálásnak – egy bojkott talán segítene
Sokkolt a hír. A tapolcai Lidl pénztárosa közölte: ezen túl már nem lehet náluk dobozolni. Mindössze kettő volt nálam, egyiket se vihettem ki...
Számolom a napokat – fura kampány tele meglepikkel – ki mit mond és minek – milyen ember aki erkölcsös
Már nem sokat kell aludnunk és vége a kampánynak. Eldől, minden eldől, hogy kik lesznek a lokálisan fontos emberek.A magam részéről nem bánnám,...
Gasztrobloggernek áll a világ – ír és eszik vagy eszik és ír – gyűjtöm az éttermek látleleteit
Ha újra kezdhetném gasztroblogger lennék.Korábban az újságíró szövetségnek is volt egy vendéglátós szakmai tagozata,, a kollégák elsősorban a szállodákat éttermeket tesztelték. Megírták hol...
Kép Kiskunhalasról – Csiba Gábor az új kórház előtt –
Csiba Gábor a megyei kórház volt főigazgatója, miniszteri biztos – most küldte a képet – így néz ki a kiskunhalasi járványkórház bejárata. Magyarországon...
A miskolci fideszesek sosem bíztak a miskolciakban – amilyen az adjon Isten olyan a fogadj Isten – Velünk a város válaszközleménye
Miközben a miskolci Fidesz-KDNP azt hangoztatja, hogy „nem kellene ennyi politikai tanácsnok a városházára, és nem kellene a 2010 előtti...
Dinnye helyett tököt kaptam – bökő volt a kezében – konzorciumban válogattunk – amikor mézes késsel vájkáltak a darázsok gyürújében
A család szereti a görög dinnyét. Jómagam a sárgára utazok. Mégis mindkettőt nekem kell megvenni. Ennek az az előnye, hogy ha nem jó...
Visszakapcsolták a Szinva forrást
Az elmúlt időszakban lehullott nagymennyiségű csapadék miatt a lillafüredi Szinva forráscsoporthoz kiépült ivóvíz termelő létesítményben működő monitoring rendszer figyelmeztető jelzése...

