Az elmúlt héten, pénteken a Nyíregyházi OK Központ és az OTP Fáy Alapítvány közös szervezésében nagyszabású road show-t tartottak a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskolában.
Az OTP Fáy András Alapítvány által létrehozott OK Projekt már 3 éve működik Nyíregyházán és környékén. A munkatársaik iskolákról iskolákra járva, az elmúlt három esztendőben több mint 15 ezer gyermeket oktattak a térségben. A világ egyre inkább pénzközpontúvá válik, éppen ezért fontos, hogy a gyerekek is tisztában legyenek azzal, hogy a mindennapi életben hogyan kell gazdálkodni, milyen pénzügyi ismeretekkel kell rendelkezni. A projekt célja, hogy inspiratív pedagógiai eszközök segítségével, modern keretek között olyan gazdasági és pénzügyi tudást adjon át a diákoknak, amelyek szükségesek a pénzügyi-gazdasági világban való eligazodáshoz, az adósságcsapdák elkerüléséhez, a döntésképes és pénzügyileg tudatos magatartás elsajátításához.
És, hogy mi alapján választják ki a programban résztvevő iskolákat? Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megye városi rangú településeiről kerültek ki az intézmények. Ez volt a legfőbb feltétele a rendezvény megvalósításának. Valamint cél volt az is, hogy olyan helyekre jussanak el a szervezők, ahol még nem feltétlenül hallottak erről a projektről. Cél volt az is, hogy minél több gyerekhez tudjon eljutni az élmény és maga a tudás.
A Széchenyi Általános Iskolában két helyen zajlottak az események. Az aulában az alsós gyerekek rengeteg játék között választhattak. Kipróbálhatták a VR( virtuális valóság) szemüveget vagy az ugráló várat, hogy csak néhányat említsünk. A felső tagozatosok a tornateremben pénzügyi játékokban vehettek részt. pld. pénzügyi kvízben, vagy egy gyakorlatban, ahol a modern fizetőeszközökkel ismerkedhettek meg. A rendezvényt, LL Junior, Loretta és Kis Palika fergeteges koncertje zárta.
A szórakozás mellett a gyerekek nagyon sok hasznos pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási tanáccsal ismerkedhettek meg az OTP Fáy András Alapítvány munkatársainak köszönhetően, hiszen a rendezvény fő témája ismét a pénzügyi tudatosság volt.
Szerkesztette Bacsó Bea