LEZÁRT ÜGYEK: SOFŐRÖK HARCA

Addig versenyzett egymással két autós Miskolcon, amíg egyikük a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy nőt.

Közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya B. József 34 éves és T. Gyula 34 éves helyi lakosokkal szemben.
A gyanúsítottak 2017. július 17-én 18 óra körül Miskolcon, az Andrássy utcán közlekedtek, B. József a piros lámpánál várakozott, amikor T. Gyula autójával mögé ért. A zöld jelzésnél a hátsó autós próbálta megelőzni az előtte lévőt, de forgalmi okokból a manőver nem sikerült. Ezt követően a két férfi folyamatosan figyelte egymást és a megengedett sebességet túllépve akadályozták egymást a biztonságos közlekedésben. A „kiszorítós harc” eredményeként B. József későn észlelt egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő nőt, akit elütött. A másik sofőr ezt követően az egyirányú utcában, a kötelező haladási iránnyal ellentétesen tolatva, segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A gyalogos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.