Ezt a Singert nyugodtan meg lehet hajtani – újkorában is ezer pengő volt – örök életű garanciával adták – évtizedekig rejtegették

Meghajtom mint a Singert.Van alapja a mondásnak.A képen látható veterán varrógépnek lelke van. Egy igazi kezes bárány. Lengyel Bandi barátom Miskolc belvárosának egyik legjobb szabó mestere a világ semmi kincséért nem válna meg ettől a masinától.Azt mondja ezt még szerelő nem látta, amikor ezeket a képeket készítettem éppen ő maga olajozta, szervizelte úgy ahogyan a nagy könyvben megírták.

Lengyel Bandi nemcsak szabómester kitanult varrógép műszerész is.l

Elmondása szerint ezt a Singert 1938 tavaszán gyártották és új korában csaknem ezer pengőért árulták. Előjegyzésre. Elektromos motorral, amikor a búza mázsája hat pengő volt. Eredeti tulajdonosa Kiss János szabó volt akik évtizedeken át lezsírozva rejtegette ne, hogy valamelyik állami, szövetkezeti martalék legyen. Lengyel András kereken 12 nadrágért vette meg.  Nagy üzlet, jó bolt volt. Bandi mestere Tamás Andor még egy ennél is öregebb kiadású Singert taposott. Ez a német gyár egyik legsikeresebb szériája  – száma 207D/3 – aki erre hivatkozással bármilyen alkatrészt kérne az üzem napokon belül leszállítaná. Ez az igazi vevőszolgálat, örök életű garancia.

Singer te drága

Nos, ha valaki nem tudná Törökország most éppen a világméretű migráció egyik kényszerű haszonélvezője – ugyanis a hírek szerint felvásárolták a legújabb Singer varrógépeket és ezeken a befogadott menekülteket  dolgoztatják. Sikeresen. Ma már az Európában kapható pompás konfekció öltönyök hetven százalékát velük gyártatják. Ennek eredményeként a férfi öltönyök ára meredeken csökken.