Ez vörösboros marhaszelet, áfonyásan, vegyes körettel vagy amivel szeretjük. A svédasztal választéka az első este elsőosztályú. Végtelenített tempóban megy a feltöltés, még ki se ürülnek a tálak már is hozzák az újabbat.Tetszik tudni, hogy a portán az előttem sorakozók valamilyen Erzsébet utalványt lobogtattak. Nekem ilyen nem volt csak a kiértesítés. Tutira vettem, irány haza, itt valamit elcsesztek. A recepciós nem akadt fenn a hibán, a gépből kiolvasta, tényleg nem küldtek nekem ilyet. Így maradhattunk.
Régóta hallom, hogy mi nyugdíjasok csodálatos üdülésekre pályázhatunk. Mi szép korúak igényelhetünk Erzsébet utalványt – akár interneten is – és ha szerencsénk van, végig tesztelhetjük az ország legjobb négycsillagos szállodáit. Nehezen akartam elhinni, de végül rávettem magunkat egy ilyen pályázatra. Ezekkel az online regisztrációk elég fárasztóak, de itt készséges telefonos tanácsadással is szolgálnak. Az első köröket leküzdve szinte postafordultával kaptam a hírt, személyenként öt ezer forintos regisztrációs díjért már is válogathatunk az üdülési kínálatokból. Szerények voltunk egy Hajdúszoboszlói gyógy pihenés mellett maradtunk. Talán azért is mert közel van és ismerjük a Béke szállót, s tudtuk, hogy szinte egybe van a stranddal és a medencesorral.
A szobák tiszták és jól felszereltek. Ingyen internet és parkolás. A tévé csatornák száma viszont érthető okokból nem választékosak. Erre mondták akik ide jönnek ezen a pár napon ne politizáljanak. Azt nézzék ami van. Én a kedvenc sorozatomat a Jóban rosszban t hiányolom. Szuper tévé kettőn megy.
Ez az első esti jelentés. Mondják is nyugtával dicsérd a napot. Ha végül minden klappol mindenkinek elmondom, ki ne hagyja ezt az állami ajándékot. Majd azt is megírom, hogy okos volt aki ezt a rácit felfedezte a szezonon kívüli üdültetésben.
Nem árulok zsákbamacskát. A matek sosem volt az erősségem. Volt egy zseniális trükköm, megszereztem a számtantanárok kézikönyvét. Ebből jöttem rá, hogy nekik se...
Trudeau-ék lázasan keresik Az amerikai légierő – Kanada kérésére – megsemmisített egy azonosítatlan, nagy magasságban közlekedő légi eszközt Kanada északnyugati része felett –...
Mészáros Lőrinc lemond polgármesteri tisztségéről. Április 24-én kedden délután rendkívüli ülést tart a felcsúti képviselő-testület és nem is akármilyen apropóból: Mészáros lemond a...
Miskolc MJV Önkormányzata fontos feladatának tekinti, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a városban élő és segítségre szoruló családokat, ezt a célt szolgálják a szociális...
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz érvényben december 7-én (szombaton) a Mura és Babits Mihály utcák közötti kerékpárúton 12:00 és 18:00 között a városrészben...
Úgy tartják, hogy a tiszteletet megkövetelni nem, csak kiérdemelni lehet. Orvosi szakmám sok éve elhunyt professzora régi, poroszos stílusú vezető volt. Még nem...
Szeretem a régi képeket. Azokat amelyek nem beállítottak, nem megrendezettek. Egy ilyen exponáláshoz szem, jó szem, érzék, ráérzés kellett. A címe – cipőt...
Elkezdődött a parlagfű szezon, ezért a hatóságok a földi felderítés mellett bevetik a légi felderítés eszközeit is. Négy éve a hatóságok a helikopteres...
„Orbán Viktornak a szeretet ünnepén is csak a megtorláson járt az esze, amikor december 24-én bejelentette: a hűbéreseinek tekintett fideszes önkormányzatok...
Retro hangulatom van. Előbányásztam egy csomó régi képet. Tessék kitalálni, hogy mikor és hol készülhetett. Nos, ha szabad a gazda elárulom .Dr. Piller...
Na ez az a pillanat ami minden férfi életében bármikor bekövetkezhet. A mi szakmánkban valamikor régen kötelező volt az egészségügyi szűrővizsgálat. Egy alapos...
Két, külön megemlékezést tartott a zsidóság a pesti gettó felszabadításáról. Végső soron minden rendben lenne, ha erről a Mazsihisz és az EMIH előre...
Az egykori újlipótvárosi mészáros, Kövesi István műgyűjteménye, amelyet ma már a Miskolci Galériában őriznek, a magyar festészet történetének csaknem száz évét öleli fel....
Simor András közgazdász, az MNB egykori, 2013-ban leköszönő elnöke a Media1-nek azt írta, a Fidesz frakcióvezetője olyanokat állított Simor Dánielnek, ami nem felel...