Évértékelő összügyészi értekezlet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészégen

A Megyei Főügyészség 2017. évi tevékenységét értékelték összügyészi értekezlet keretében Miskolcon 2018. március 8. napján.

Az értekezleten részt vett Dr. Lajtár István közjogi legfőbb ügyész helyettes.

Dr. Miskolci László

Dr. Miskolci László főügyész szóbeli előterjesztésében elmondta, hogy a megye ügyészi szervezete a tavalyi évben is megfelelő személyi és tárgyi feltételek mellett végezte munkáját. A gyakran és jelentősen változó jogszabályi környezetben is szakmailag kiemelkedő volt a teljesítményünk. A Főügyészség takarékosan gazdálkodott a költségvetési forrásokkal, minden szükséges feladatra jutott a pénzügyi keretből. Az ügyészek tavaly is számos belföldi és külföldi konferencián vettek részt, tudományos pályázatokon is szép sikereket értek el. A jövőre nézve kiemelte, hogy folytatódnak az épületfejlesztések. Az Encsi Járási Ügyészség új épületének tervezése befejeződött, hamarosan megkezdődik az építkezés.

 

Dr. Martossy György

Dr. Martossy György büntető szakági főügyész helyettes beszámolójában kifejtette, hogy tavaly is folytatódott az a sok éves tendencia, miszerint csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. A megye ügyészségei az ügyek több mint felét gyorsított eljárásban tudták a bíróság elé vinni. A törvényes határidőket maximálisan betartva hozták meg az intézkedéseket. A váderedményesség hosszú évek óta az országos átlagnak megfelelő. Az ügyek 97,63 %-ában volt eredményes a vádképviselet a bíróságon. 2018 július 1. napján lép hatályba az új büntetőeljárási törvény, mely jelentős változást hoz mind a nyomozás felügyelet, mind a vádképviselet vonatkozásában. Az erre történő felkészülés az ügyészi szervezet kiemelt feladata 2018-ban.

Dr. Panyi Béla

Dr. Panyi Béla közjogi szakági főügyészhelyettes kiemelte, hogy jelentős jogszabályi változások következtek be a szakterületen, azonban az ügyészek ezeket szakszerűen alkalmazva végezték feladatukat. Új típusú feladatok jelentek meg a szakág tevékenységében. Cégügyek tekintetében közel 300 intézkedésre került sor. Szabálysértési területen jelentős számban nyújtottak be az ügyészségek perújítási indítványokat. Növekedett az állampolgári kérelmek száma is a közérdekvédelmi szakterületen. A büntetés végrehajtási felügyelet területén, eltérően az ügyészi munka más területeitől évek óta folyamatos a munkateher növekedés, 2015-hoz képest 2017-re a két év alatt mintegy 50 %-os emelkedés volt megfigyelhető.

Dr. lajtár István

Dr. Lajtár István legfőbb ügyész helyettes kiemelte, hogy a gyorsan változó jogszabályi környezetben számos kihívással kell szembenéznie az ügyészségeknek. Az igazságügyi kodifikáció 2017-ben igen jelentős mértékű volt, több idén hatályba lépő törvényt fogadott el a parlament. Így az új polgári perrendtartást vagy az új büntetőeljárási törvényt. Ezek egyfajta új időszámítás kezdetét jelentik az ügyészség életében is. 2018 január 1-től az elektronikus ügyintézés is megindult, melyhez az ügyészség mind a technikai, mind az informatikai, mind a személyi feltételeket biztosította. Rámutatott, hogy évek óta tendencia az ügyérkezés csökkenése, mely azt indikálja, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a minőség javítására. Az új büntető eljárási törvény kapcsán újra kell gondolni az ügyészi szerepvállalást az eljárásban.

A közjogi szakág tevékenysége kapcsán elmondta, hogy proaktív szemléletre van szükség a változó jogszabályi környezetben. Az ügyészségnek meg kell találnia azokat a szakterületeket, ahol érdemi törvényességi tevékenységet tud ellátni.

Személyügyi kérdések kapcsán kifejtette, hogy életpályában kell gondolkodnia az itt dolgozóknak, melyben pontosan láthatónak és tervezhetőnek kell lennie a szakmai előmenetelnek.

 

Zárszavában megköszönte az értékes és színvonalas munkavégzést. Megfogalmazta a Legfőbb Ügyészség elvárását, mely szerint az eddigi eredmények megtartása mellett az előrelépés lehetőségeinek kihasználására is nagy figyelmet kell fordítani.