13 éves akart kirabolni egy gyereket Szerencsen

 

Rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség a fiatalkorú fú ellen.

 

A vádlott fiú 2017 júniusában Szerencs belvárosában sétálgatott, amikor meglátta a vele egykorú sértett fiút, kezében egy ötvenezer forint értékű mobiltelefonnal. Odament a sértetthez és beszélgetést kezdeményezett. Rövid idő múlva előrántott a zsebéből egy eldobható „biztonsági” borotvát és azzal fenyegette a sértette, hogy megvágja, ha nem adja át a telefont.

A sértett erre nem volt hajlandó, ezért a vádlott közölte vele, hogy akkor verekedjenek meg a készülékért. Mivel a sértett ezt sem teljesítette, ezért felszólította, hogy adjon át háromezer forintot.

 

A sértett fiú, hogy szabaduljon a helyzetből, közölte, hogy csak úgy tud pénzt adni, ha hazamegy. A vádlott szorosan a sértett testi közelségében kísérte a fiút hazáig. Itt a sértett bement a házba és anyjának elmondta a történteket. A szülő kiment az utcára, de ekkor a vádlott elszaladt. A rendőrök nem sokkal ezután elfogták.

 

Az időközben újabb cselekmény miatt előzetes letartóztatásba kerülő vádlottal szemben az ügyészség javító intézeti nevelés elrendelését indítványozta.

 

 h