A két bolt farkasszemet néz egymással a főutcán. A páratlan oldalon, a 61-es szám alatt, a nagy csemegével szemközt a kicsi: a 88-as egység. A kis csemegének elég szerény a választéka, de ha csak valami apróság kell, napközben ez is megteszi. A lakásunktól egyforma távolságra vannak.
A kicsiből hordom a szódát, a tejet meg a kenyeret. Azért is, mivel mi a páros oldalon lakunk, így nem kell átmennem a túloldalra, és ott még zebra sincs. Viszont van egy tömzsi, éber fakabát, aki rosszallóan csóválja a fejét, ahányszor átcikázok a buszok és a villamosok között. A kicsiben jól ismernek, ha meglátják a bögrémet, máris kapják elő a tejfölös kannát. Két decit kapok két forint hatvan fillérért, ekkoriban a kifli negyven fillérbe kerül. Nem zavar, hogy a jegyes tejért sorakozókat rendre leelőzöm. A nagy csemege az igazi, az maga a luxus. Nem tartozik a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat hálózatához, a központja Budapesten van. Vezetője Viszlai József, aki reggelenként elsőként kerekezik be Martintelepről. Szigorú, de nagyon jó ember, igazi csapatépítő. Maga neveli ki a helyettesét, Bogdán Imrét, a húsáru osztályról. A tanulókat is jó szemmel válogatja: Halász Marikát és Szilvási Lilit.
A nagy csemege olyan üzlet Miskolcon, amelyben minden – ami a fővárosban is elérhető – kapható. Repülővel, nagy ládákban hozzák az árut. Baráz Attila, a Malév kirendeltség vezetője fuvarozza a reptérről a hidegtálakat és a különleges édességeket. Helyben nincs hidegkonyha, még szakács sincs, aki a hideg sülteket, tormás sonkatekercseket és a kaszinótojásokat ezüsttálcára cicomázná. Édesanyám kedvencét, az apró, csomagolt Trubadúrt meg az Operát hetente egyszer küldik. A látványhűtőben tartott, ritka finom, egy forint harminc filléres Isler viszont mindig kapható. Az üzlet bal sarkában a bolt szíve, a hatalmas krómozott presszógép szuszog nyitástól zárásig. Egy mozdonynak is becsületére válna a kazánja. Négy csapja van. Hol Szűcs Lenke, hol pedig Kurucz Erzsike tömi meg a szűrőket. Az őrölt kávé tartálya is ezüstösen csillog, mint a gép, és minden pohárkán az üzletlánc emblémája: a csemegekosár. Éppen olyan, mint ami neonból hajlítva az üzlet portálja felett villog. A gőzölgő kávé illata belepi a teret. A reggeli vendégek betéttel isszák – konyakkal vagy rummal. A lányok ránézésre tudják, kinek mi kell. Az esti törzsközönség már nem ennyire sietős. Manyika, Veresné Katika, Józsi és a szemközi hentesbolt vezetője még az üres csészéket is fél óráig kavargatja. Sőt, Gönczi István a konkurens kis csemege vezetője is idejár lazítani. A dumaparti és az üzlet gyakran egybeesik. Lenke szívesen megosztja a kilószámra felgyülemlett zaccot. A vendégek esküsznek rá, hogy ettől a lúgos valamitől nem tetvesednek a szobanövények.
Az élelmiszerosztályon gyakran változik a gárda, itt dolgozik Bejó Zoltán, Vasas Viktor, Tóth József, Papczun Ernő, Szendijó János és Kalász Miklós is. A pénztárosok: Évike és Rozália. A pinceraktárhoz csigaszerű téglalépcsősor vezet le. A lányok nem szívesen járnak oda, nem szívelik a cikázó egereket. A kétemberes tekerős lifttől is tartanak. Minden centiméteren hangosan csikorog. Nagyon a végét járja. Fenn, az eladótérben sárgásan vibrálnak a neoncsövek. A húsos pultnál Józsi odasúgja édesapámnak (miközben én látom, hogy a gézfüggöny mögött ott van egy jókora darab sonka): – A prágai sonka elfogyott! Lacikám, ez már annyira száraz, hogy magának nem adom. Van helyette hatforintos, kerek dobozos, olajos hal vagy (pult alól) albán kagylókonzerv. Potom 26 forintért. Ilyet még Pesten se látni.
Végül a kiscsemege csaknem legyőzi a nagyot. Ajtókat vágnak mind a két végibe, és itt nyílik meg Miskolc első önkiszolgáló boltja. Az meg csak legenda, hogy az első vevőjük Viszlai József volt…
