Vezetni csak józanul – szerencsétlen szám a 13 – ennyien forgatták a volánt bódultan – sok ami sok
police

Hét ittas sofőr okozott közúti közlekedési balesetet az év tizennyolcadik hetében Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain. A Borsod-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.

Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény és bírósági eljárást von maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára! A megye útjain 2018. április 30-a és május 6-a között 97 közúti közlekedési baleset történt, ebből hét balesetben volt ittas sofőr az okozó.

 

A járőrök az adott időszakban azonban 13 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.

ittasA Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!