SzántóGráf » Észak » Csak figyeljünk oda – gazdasági károkozás céljából szennyeztek vagy mérgeztek – óvatosan a tejtermékekkel – na de melyektől ódzkodjunk – krimi a kulisszák mögött
Csak figyeljünk oda – gazdasági károkozás céljából szennyeztek vagy mérgeztek – óvatosan a tejtermékekkel – na de melyektől ódzkodjunk – krimi a kulisszák mögött
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ügyfélszolgálatára érkezett bejelentés szerint több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett.
A NÉBIH felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tejtermékek esetében fokozottan figyeljenek a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az adott élelmiszert.
A bejelentés kivizsgálása folyamatban van.
Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel honlapunkat!
Hűha! Vajon Önnek mi jut eszébe egy ilyen közleményről. Nekem egy valóságos krimi. Feltehető – mondom csak sejtem – megint akadt egy pénzéhes örült aki zsarolni próbálja az egyik áruházláncot vagy egy nagy márkájú tejtermékeket forgalmazó üzemet.
Mondván, ha nem kapja meg a megnevezett összeget akkor megmérgezi néhány ismert sajtot, joghurtot vagy ízesített tejét. A nyomozás idején – nyilván ha fizetnek ha nem kötelességük a rendőrséghez fordulni – nem akarnak pánikot. Egyébként is ha hivatalosan közzéteszik és a nyilvánossággal megosztják a történteket minden standról le kellene szedni ezeket az árukat. Aminek az lehet a következménye, hogy a fogyasztók jó ideig ódzkodnak majd ezektől az élelmiszerektől. Soha se lehet tudni alapon.
Nyugat Európában, ahonnan minden rossz begyűrűzik hozzánk sok ilyen rémes eset történt már. Az élelmiszer egészségügyi hatóság elég lájkosan figyelmeztet erre az eshetőségre. Jómagam már régóta ügyelek arra, hogy az áruházakban kerüljem a felbontott, előrecsomagolt élelmiszereket. A pénztárak előtt mindig akad néhány visszarakott áruféleség. Ezeket sose hoznám el. Nekem mintha valaki azt sugallná, hogy hátha kedvet kapok egy – egy ilyen mérgezett valamihez. Így bármilyen kényelmesen csábítóak ezek az áruk leteszek róluk.
Ha most tévedtem elnézést, kívánom, hogy ne legyen igazam. Egyébként is bárhol a világban megeshet, hogy szennyező anyag kerül valamilyen tejtermékben. Vagy utólag derül ki, hogy beteg volt a tejet adó tehén. Inkább az a gyanús, hogy a közlemény nem egy konkrét termékre figyelmeztet. Nem árulják el, hogy mi is történhetett a háttérben.
Az illetékesek tutira tudják, ismerik mi is az amire most figyelni kellene. Ám nem akarnak egy tartós hitelrontást, egy hosszútávú antimarketing akciót egy konkrét tejüzem ellen.
Pénteken délután egy éven belül a negyedik könyvemet dedikálhatom Miskolcon. Megjelent a Vasgyári medvetánc az Ab ovo kiadónál. A terv, hogy pénteken délután...
Tekintettel a koronavírus-járvány harmadik hullámában meredeken emelkedő fertőzöttek számára, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a koronavírus-fertőzés kórházi kezelésében már igen hatásosnak bizonyult...
A történelmi belváros területein is megkezdődnek a Magyar Telekom beruházásának kivitelezési munkái. A Rákóczi Ferenc utcán 2021. szeptember 22-én, szerdán...
Kedves Olvasóim, Mélyen tisztelt Hirdetőim, Akik figyelmesebben böngészik a gráfot, talán tudják, ezt a portált még 2013 nyarán alapítottam. Azóta ha esik, ha...
Dr. Latorcai Csaba a miniszterelnökség államtitkára és dr. Kunos Péter a Mazsihisz igazgatója volt a vendége a miskolci ortodox zsidó hitközségnek ma délután....
A miskolci ügyészség úgy határozott, elfogultság címén egy más megyében vizsgálják majd a helyi rendőrkapitány helyettes kifosztási, bántalmazási ügyét. Az indok, egyszerű és...
skype címem szantoistvan – ezért azért teszem most közzé mert hamarosan beinditott – Vágatlanul címmel – interjúk leadását. Ehhez keresek olyan partnereket, akiknek...
Időnként úgy érzem magam mint ez az öreg páncélszekrény. Rengeteg régi, rozsdás titkot őrzők, amit ideje lesz kibeszélnem. Megírnom. A héten arról a...
Mindig röstellem, hogy nem értek a focihoz. Viszont imádom. Kora gyerekkoromtól szerettem a labdát rúgni. Ha tehettük mást se csináltuk. Ráadásul olyan volt...
A tojás az egyik legmegosztóbb nyersanyagunk. Sokan félnek tőle a magas koleszterintartalma miatt, emiatt korlátozzák a tojásbevitelt, míg legalább ugyanennyien szuperfoodként tartják számon....
Felpezsdült a miskolci ingatlan piac. Egészséges mértékben nőttek a lakás és a telekárak. A magyar reformok sorozatban és egymással szinkronban működnek....
A Földgázszállító Zrt. nagynyomású vezetékén előre nem látható meghibásodás, üzemzavar történt. A hiba elhárításának végrehajtásához a vezeték nyomás- és gázmentesítése szükséges,...
Csökken, folyamatosan süllyed Angela Merkel népszerűsége. A harmadik világban a menekültek körében viszont meg erősödik. Szerintem ez a Spiegel címlapkép legalább olyan ütős...
A Miskolc Holding Zrt. pályázatot hirdet a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.- vel közösen az alábbi munkakör betöltésére: Ügyvezető A pályázóval szemben támasztott elvárások:...