SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Brutális hőhullám közeleg Európába – akár 43 fok is lehet – hiányzik a vészhelyzeti forgatókönyv – készül e a polgári védelem,
Brutális hőhullám közeleg Európába – akár 43 fok is lehet – hiányzik a vészhelyzeti forgatókönyv – készül e a polgári védelem,
Ni csak, még végül igaz lesz a globális felmelegedést jósolóknak. Azt nem hiszem, hogy az illetékeseknek ne lenne erre vonatkozó intézkedési terve. Ez egy valós szükségállapotot jelent amikor teljes munkaszüneti napot kell elrendelni. A nagyszámú légkondíciók működtetése áramszünettel is járhat. A rászorultak illő megnyitni a hűvös plázákat és a nagy bevásárlóközpontokat. Az utcára kimerészkedőket pedig friss vízzel kell kínálni. Ez a fajta totális hőség a tömegközlekedésben is fennakadásokat okoz, a kórházakat is fel kell készíteni a hirtelen megnövekvő rosszullétek kezelésére. Amennyiben a hír, az előrejelzés igaz és nem csak rémisztgetés a világhálón akkor jó lenn látni a helyi vésztervet. Hogy mindenki előre tudhassa mi a teendő, mi a teendője és hogyan vészelhetjük át ezeket a napokat.
Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetiségi önkormányzatok horgászversenye 2018. július 14-én, szombaton 8-tól 16 óráig a Borsod megyei Kajak-kenu Szövetség Csorba-tavi telepén,...
A szárszói polgármester mutatta be Obádovics K. Gyula urat a minap a Balaton partján.Biztosan ismeritek egymást – mindketten miskolciak vagytok, tette hozzá. A...
A Miskolci Önkormányzati Rendészet felvételt hirdet segédfelügyelői munkakör betöltésére az alábbiak alapján. Csatolmányok Pályázati felhívás Hivatkozás: Miskolci Önkormányzati Rendészet aktuális Nem ...
Személyesen tájékozódott Veres Pál, Miskolc polgármestere a szülészeti és nőgyógyászati ellátásról és a megfelelő betegbiztonságról a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és...
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi áruházban történt lopás elkövetőjének azonosításához. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/57/2018. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének...
Az idei ballagáskor, az ötvenedik érettségi találkozónkat( 4/H) – most először -ugyanabban az osztályteremben kezdtük, amelyben négy évig koptattuk a padokat. Meglepetésként külön...
Drága édesanyám minden születésnapom hajnalán pontosan fél négykor felcsörgetett, rám telefonált, hogy minden jót kívánjon. Hosszú évtizedekig izgultam, hogy, ne feledjen el. Immár...
Úgy döntöttem, magam se maradhatok ki az évértékelésekből. Bár még nem vagyok politikus, haladni kell a korral. Ha másként nem apolitikus közíróként ringbe...
Útban hazafelé próbálom összegezni a Skoda túra eseményeit. Szerdán hét órakor indult az újságírók konvoja a budai Bara hotel elől. Minden szabályt betartva...
Pityu lettem, pont, mint a szomszédos Britzék papagája. Majd túl a hatodik ikszen szembesültem a valósággal, miért is hívnak keresztségben Istvánnak. Szobánk falán,...
A Szinva terasznál az egyik szórakozóhely kezdett építkezésbe a patak felett, ehhez azonban több engedélyre is szükségük lett volna. Az egyik ilyen a...
Kazincbarcika Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy helyi férfival szemben. Több hónapos...
Évek óta regisztrálnak furcsa morajlásokat és dörrenéseket szerte a világból, amelyek eredetét nem igazán tudják megfejteni a tudósok. Az idei évben azonban mintha...
Győztünk vagy nem győztünk. Csuda faramuci a helyzet. Mára mindenki azt harsogja, jobbról balról, hogy győztek. Egyszerűen nem értem, de becsülöm ezt a...
Egyszem gyerekként uralom a Széchenyi utca ötvenes számú egyemeletes házat. A pincétől a padlásig. Bejáratos vagyok valamenynyi idős szomszédhoz. A közös témánk sosem...
Sok rendőr kellemetlen meglepetésben részesült, amikor kiderült, hogy mivel a rendőrség nem tudott megállapodni a Volánbusszal, a megyei rendőrkapitányságok munkatársai többé nem kapnak...
A „Digitális Miskolc Program” keretében térítésmentes használatba kapott laptopokkal kapcsolatban Dr. Ignácz Dávid, Miskolc Megyei Jogú Város jegyzője...