Vagy, mint mostanában a kitört medve veszély el nem riaszt ettől. Tudom a nemzet medvéje már a déli határon át próbál emigrálni. Még a nyomkövetőjétől is megszabadult már. Ám idő közben újabb mackók és bocsok lepik el a régiónkat. Szinte hihetetlen, hogy a miskolci villanyrendőrnél is feltűnt már egy. Mások már a József Attila utcán is látták. Kanadában ez nem hír, ott már évek óta bejárnak a városba kukákat borogatni, élelmet szerezni. Mifelénk ez a műfaj még nem volt szokásban, de ezentúl bele kell törődni, a medve nem játék. Oké, ezt Erdélyben sokszor mondták már, de azt nem, hogy mi van akkor ha mi Edisonnak, polgári nevén Edével szembetaláljuk magunkat egy termetes mackóval. Bár imádom ezt az állatot, de nem hiszem, hogy viszonozná a csodálatomat. Azt mondják, ne szaladjunk előle mert ezt félre érti, s megkerget. Akár össze is marcangol. Altató puskám nincsen, a bátorságom meg amúgy is azonnal elhagyna. Most megnézem a tévét – a baráti és a hazafiatlan adókat egyaránt – kik mit ajánlanak, mi legyen egy ilyen kettes típusú találkozáskor. Szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk, kínáljuk meg egy csöbör mézzel vagy pattanjunk fel amíg lehet a 14 -es járatra. Vagy vigyük haza megszelídíteni. Nekem ugyanis kedvemre lenne egy egy – két bocs a kertünkben. Szívesen háziasítanám ha a medve is belemegy egy ebbe a kapcsolatba. Aztán meglátjuk.
Bár most csak az érdekelne, mi legyen ha összefutunk?
