Az utóbbi évtizedekből a taxisblokádra és a postabankos válságra emlékszem a legjobban. Az utóbbira különösen azért mert akkoriban volt szerencsém megismerni Sándorné Dombi Margitot a miskolci fiók igazgató asszonyát. Aki mint Zrinyi Ilona a várfokára, merész bátorsággal állt ki a Szemere utcai bank elé. Zsongott a tömeg, vissza a pénzünket skandálták egyre dühösebben. Margitka egy kis csendet kért és mindenkinek elmagyarázta a magyar bankbiztosítás szabályait, többször is elmondta az állam milyen összeg határig vállal garanciát. S mivel szombat lévén zárva vannak, legyenek türelemmel hétfőig. Hangosan megesküdött rá, hogy mindenki megkapja a járandóságát. Csodáltam a vakmerőségét mivel a tömeg lincshangulatban volt , rendőrt meg messze közel se láttam. Egyébként is ha megrohamozták volna az épületet akkor se sokat tehettek volna a közegek. Lőni nem lehet, szabad kézzel meg ennyi embert aligha tudtak volna lecsillapítani.
Magam is izgultam, legalább egy évi fizetésemnek megfelelő pénzemet láttam füstbe menni. A fene se gondolta, hogy harmadnapra maga a miniszterelnök látogat el a postabankba és ott jelenti ki – kihúzzák a pénzintézetet a szarból. Sok tudnék erről még regélni, a vezérigazgató leleményességéről, a túlélési stratégiájáról, arról, hogy mindenkit a markában tartva semmitől se kellett tartania. Azért vagyok ennyire szókimondó mert jómagam lemaradtam a postabankos VIP listáról. Aki nem tudná akik rajta voltak olcsóbban kapták a kölcsönt amit azonnal lekötöttek mint amennyi kamattal azt megfejelték. Nagy buli volt. Újságírók, politikusok, közvéleményformálók ezrei éltek ezzel a lehetőséggel. Mivel ebből is kimaradtam, konkrétan kimondom ez bizony korrupció. Szégyenteljes a javából. Mivel rám nem gondoltak.
