FELISMERI? ALVÓ EMBERTŐL LOPOTT MOBILTELEFONT…

miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy intercity vonaton történt mobiltelefon lopás ügyében.
A Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrse 05010/2125/2018. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen férfi 2018. május 14-én, a Budapestről Miskolcra közlekedő intercity vonaton, a sértett alvó állapotát kihasználva eltulajdonította mobiltelefonját.
Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a képen látható férfi személyazonosságának megállapítása.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a képeken látható ismeretlen férfit, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számon, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.