Elkészült a levesmenet – a legújabb könyvem címe – akit a nyavalya gyötörne – Cavinton fogyasztásban világelsők vagyunk
Írta: Szántó István · 2018.07.18.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy befejeztem a legújabb könyvemet. Címe a Levesmenet . Van aki arra asszociál, hogy megyek a levesbe. Akár erre is gondolhat, van is benne igazság.
Tavaly november óta sok jogos és alaptalan támadást éltem meg. A lényeg, hogy megéltem. A könyv viszont nem rólam szól. A Kádár vonat érdemleges történéseiről készítettem egy szociográfiai kis könyvet. Megjegyzem a maga idejében még a közelében se voltam ám ez arra jó, hogy elfogultsággal nem vádolhatnak. Ha valaki fikázásba kezdene, figyelmeztetném, senki nem válogathatja meg, hogy mikor melyik korba szülessen. Tudom, ez a partizánok és az ellenállók országa, s az átkosban mindenki a pokolba kívánta a regnáló társadalmi rendszert. Sőt az is tudom, hogy mifelénk az egy személyre jutó Cavinton mennyisége nagyobb mint a fejlett nyugati országokban.
Mégis minden olyan felejtős. Akiket ez a nyavalya gyötörne, segítek, a könyv hamarosan kapható.
Húsz évvel ezelőtt a mobiltelefonok még elsősorban kommunikációs eszközök voltak, ma viszont teljes értékű zsebasszisztensként működnek, amelyek szinte mindig tudják,…
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kötődő hosszú hétvégén különleges programokkal, sűrített vonatközlekedéssel várja az érdeklődőket a kisvasutat üzemeltető ÉSZAKERDŐ Zrt.…
2026.08.18.
A vidék velünk van
Partner települések
Borsod, Abaúj és Tokaj-Hegyalja önkormányzatai — kattints a címerre.