Kitört a Szar Wars az utcánkban.
Mióta professzionális kutyasétáltató lettem megismertem a környezetem minden szegét zugát. A póráz magasabb végén én lennék még a másikon Ede a család szeme fénye, akinek nehéz elmagyarázni, hogy reggel hét órakor még lustálkodni szeretnék. Bezzeg, ha Ede éjszakás volt egyszerűen tudtomra adja, menjek a francba. Nyújtózkodik, majd hanyatt vágja, magát mintha kimúlna. Végül kidörzsöli a szemét és kötelességtudóan elindulunk, végig vizelni az összes sarkot és magányos fát. Idáig minden rendben is volna csak ám az elhasznált szilárd üzemanyag leürítése nem is olyan egyszerű. Ma már röstellem, de korábban még videón is visszanéztem kik azok a gazdik, akik hagyják, hogy az ebük a mi házunk gyepén tojjanak. Valamennyit ismerem. Egyszer sajnos meg is zavartam ezt a műveletet. Nem azért mintha nem lenne természetes, hanem amiatt, hogy nem takarították el. Volt és most is van Szar Wars néhány kutyatulajdonossal.
Egyébként a nem beavatottak nem tudhatják, hogy a jól nevelt kutyus jelzi az akciót. Ede például a farkát kergeti, kőrőz, mint egy vadászgép, hogy megtalálja az ideális helyet és pózt. Majd a hátsó lábát meggörnyíti, hogy hadd lássam, ellenőrizzem az eredményt. Mivel a környék tele ablakkal, terasszal és fotózásra kész kíváncsiakkal eszembe se jut a kakit gazdátlanul hagyni. Az a miénk és visszük addíg míg legálisan meg nem szabadulunk a csomagtól.
Majd nyugodt lelkiismerettel haza battyogunk, s mit látunk a házunk előtt. A fenti kép szerint míg mi szabályosan nagydolgozunk addig valaki, valakik előttünk bombáznak. Ez már az igazi Szar Wars. Ha kiderül a tettes, törlesztünk. Csomagolva visszük el a zsákmányt, mint a becsületes megtalálók szokták.
