Sokszor bizony hazavárlak – a monoki Marika megtáncoltatta az ekszelenciásokat Tarcalon – a jó ebédhez szólt a nóta

Mint korábban megírtuk a múlt hétvégén a délkelet ázsiai nagykövetek szüreteltek a tarcali Degenfeld birtokon. Tiszteletükre egy lakodalmas ebéddel várták őket a községházán.

S egy ilyen lakomához a  jó ebédhez szól a nóta címen Újvári Marika az országszerte ismert énekes dalolt. Nemrégiben találkoztunk vele a Monoki polgármesteri hivatalban ahol gyanúsan ismerős volt a tévéből jól ismert művésznő. Jelenleg az önkormányzatnál dolgozik, de mint hallottuk nem győzi a rádiós, tévés szerepléseket. Szinte minden hétvégén fellép valahol. Nem is csoda hiszen igazi dalos csalogány.  Most ebéd közben volt alkalmunk hallgatni. Az ázsiai diplomatáknak nagyon tetszett a repertoárja.  Ami feltűnő, hogy hangja, dallamvilága mindig is szinkronban van a nóta énekesektől elvárható színpadi mozgással.

S aki nem tudná, Újvári Marika Monokon született Hegyalja és Zemplén határán. Monokon a templomi zene érintette meg először, a nagymama nótái, imái és a karácsonyi kántálás. Zenei tanulmányait nyolcévesen kezdte zongorán, illetve az Általános Iskola énekkarában.

A Zrínyi Ilona Gimnáziumban ének szakon végzett, majd miskolci kántorképzőben tanult. Tanárai: Szederné Tóth Zsuzsa, Engi Zsuzsa, Tóth László. 1997-től a monoki Katolikus Templom kántora és a Kossuth Népdalkör vezetője.

Kerényi László fotói