Sáná Tová 5779- fogadás a zsidó újév beköszönte előtt – Kerényi László képei

Nemsokára újrakezdődik a zsinagógai év és számvetést kell készítenünk mindarról, amit magunk mögött hagyunk. Napokon belül megkezdődik az őszi ünnepek sorozata. Ezzel kezdte köszöntőjét Heisler András a Mazsihisz elnöke a  kedd esti szokásos újévi fogadásán a Goldmark teremben.

Majd Radnóti Zoltán  főrabbi üdvözölte a a történelmi egyházak megjelent  vezetőit képviselőit, a minisztereket, az államtitkárokat és a nagyköveteket valamint a diplomáciai képviseletek tagjait. A főrabbi szép ünnepi imával járult hozzá a fogadás ünnepélyesé tételéhez . Egy nép, egy szív –  jó beíratását, bepecsételtetést kívánt  a nagykönyvbe a hazai zsidóságnak. Majd a rövid köszöntőket követően a vendégek, a meghívottak a magyar zsidóság elöljáróival koccintottak a következő zsidó esztendő békés, boldog jövőjére.


sanatova_cover_2018__002_.jpgS jöjjenek Kerényi László mesteri képei

Balról dr. Kunos Péter a Mazsihisz ügyvezető igazgatója Nádel Tamás a Dohány utcai körzet elnöke

A képen dr. Fónagy János államtitkár és mellett Breuer Péter a Heti tévé tulajdonosa főszerkesztője

Az állófogadás színvonaláról most is Szántó György gondoskodott

Megérkezett Lain Lindsay az angol királyság budapesti nagykövete és felesége

A miskolci zsidó közösség elöljárói a fogadáson, Szlukovinyi Péter elnök és Markovics Zsolt miskolci főrabbi

Schiffer János Budapest volt főpolgármester helyettese és dr. Fónagy János államtikár

Dr. Kovács Árpád az állami számvevő szék volt vezetője

Breuer Péter és Schiffer János

Pascale Andréani ,Franciaország budapesti nagykövet asszonya a Mazsihisz elnökével

Nádel Tamás és Spánn Gábor szerkesztő

Jobbról Szénási Jonathan Sándor református lelkipásztor

Jobbra Gordon Péter az Élet menete alapítvány kuratóriumának elnöke