Átadták a Sajószögedi iskola udvarát – harminc millió forintos beruházással

 

Az elmúlt héten, szombaton nagyszabású rendezvényen adták át a Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarát.

 

A 30 milliós forintos beruházás a Mezőkövesdi Tankerületi Központ jóvoltából valósulhatott meg ugyanis 2017 májusában a Központ megpályázta az EFOP4.1.3-as projektet, amely 23 intézményt érint. A pályázat célja az volt, hogy az állami fenntartású iskolák infrastrukturálisan tudják fejleszteni az intézményeket, mondta Bozsikné Vig Marianna a tankerület igazgatója, majd hozzá tette, hogy nem csak az épületek állagának, a bútorok, oktatást, nevelést segítő eszközök fejlesztését tűzte ki célul a kormányzat, hanem a módszertani megújulás, a digitális eszközök használatára való áttérés jelen pillanatban is folyik más pályázatok keretében.

A rendezvényen részt vett Tállai András Pénzügyminisztérium tárcavezető helyettese, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta a család szerepét és fontosságát, hiszen csak az tudja mit jelent magyarnak lenni, aki megfelelő családi és iskolai nevelést kapott. Ezért fontos, hogy az intézmények olyan feltételeket biztosítsanak a gyerekeknek, amely számukra a fejlődés és tudást megszerzését segíti.

Az eseményen részt vett az térség országgyűlési képviselője Koncz Ferenc is, aki az előzőekhez hasonlóan méltatta a beruházás fontosságát, majd hozzá tette, hogy a vidék a kultúra őrzője és ahhoz, hogy ez megmaradjon, szükség van helyi központokra, helyi iskolákra, mert ez az a hely, ahol ezt a kultúrát a jövőben is tudják építeni. Ez az a hely, ami ennek az országnak a hátterét és tartalékait adhatják.

Dr. Gulyás Mihály Sajószöged polgármestere elégedetten konstatálta, hogy jövőre megkezdődik az iskola energetikai felújítása is. A gyerekek színvonalas műsora után egy közös tánccal birtokba is vették kis birodalmukat, majd az egyház képviselője által felszentelt udvaron sor került az avatószalag átvágására.

Hajdú Hajnalka az intézmény vezetője elérzékenyülve nyilatkozta, hogy 5 éve van jelen az iskola élén és ez idő alatt folyamatosan segítette az intézmény fejlődését. -” Nagyon nagy lépést tettünk, de nem állunk meg. Mindig vannak új tervek, új gondolatok és azon leszünk, hogy ezeket megvalósítsuk.”- fejezte be mondanivalóját az intézmény vezetője.

F.Bacsó Bea