Gyalogoltak a Hunyadisok – a világnap alkalmából – voltak akik begyorsítottak

Jó hangulat, kellemes napsütés, kényelmes túraruházat, és a résztvevők lelkesedése birtokában tettek városnéző túrát a Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói és pedagógusai a Magyar Szabadidősport Szövetség felhívására és a Gyaloglás Világnapja (WWD) tiszteletére.

A rendezvény célja a gyaloglás népszerűsítése, mely kitűnő kapcsolatot nyújt az iskola nevelési feladataihoz is. Az esemény mottója: „Ismerd meg lakóhelyed gyalog(lással), kirándulj a természetben a szürke hétköznapok után”! A gyaloglás, a séta rendszeresen űzve alkalmas lehet az egészség megtartására, társakkal, barátokkal, iskolai közösségben gyakorolva pedig remek időtöltés. Markovicsné Szabó Enikő, és Demblovszky Gábor a rendezvény szervezői elmondták, hogy:- Kiemelt figyelmet jelent számunkra a természet védelme és lakóhelyünk nevezetességeinek megismertetése is a tanulóinkkal. Rendezvényünk alkalmat adott az Európai Diáksport Nap eseménysorozathoz való csatlakozásra is. A túra idején kék szalag viselésével, együttérzésünkkel teli támogatásunkat fejeztük ki az autizmussal együtt élő tanulóink felé. 2018. október 13-én gyönyörű őszi időben 10 órakor indultunk az iskolából évfolyamonként kis távolságot tartva, hogy ne borítsuk fel a közlekedési rendet városunkban. – mondták a szervezők.

Az alsósok útvonala: Hunyadi Iskola – Városház tér – Bethlen G. u. – Sajó Gát – Spar áruház – Munkácsy u. – Rózsa u. – Posta – Deák tér – Hunyadi Iskola. A tanulók sík terepen 4,5 km távolságot 2 óra alatt teljesítettek.

A felsősök útvonala: Hunyadi Iskola – Városház tér – Bethlen G. u. – Sajó Gát – Dózsa Gy. u. – Huszár A. u. – Tisza u. – Városház tér – Hunyadi Iskola. Ők sík terepen 7,22 km távolságot 3 óra alatt teljesítettek.

Külön dicséret illeti öt vállalkozó szellemű nyolcadikos diákunkat, akik saját kezdeményezésként futva teljesítették a hosszabb túratávot. Név szerint: Illés Nikolett, Vágási Vanda, Szikszai Petra, Mezei Balázs és Kórik Ákos.

A Sajó gátján és út közben is rengeteg fotót készítettek, Krajcz Attila szülő pedig quadrocopter segítségével felülről készített látványfelvételeket. Köszönjük a támogatást mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy tanulóink újabb élményekkel gazdagodhassanak!

Markovicsné Szabó Enikő és Demblovszky Gábor

szervezők