SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Észak » Hátrányos helyzetű családokon segít a magyar komló – több mint két évtized után indul újra a komlótermelés hazánkban
Hátrányos helyzetű családokon segít a magyar komló – több mint két évtized után indul újra a komlótermelés hazánkban
Kastélyosdombó, 2018. november 13. –
Több mint húsz év után ismét elindul Magyarországon a komlótermelés,
így hamarosan hazai komlóból készülhet majd a Soproni sör.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária olyan
modellt valósít meg Kastélyosdombón, amely kereskedelmi szempontból
hosszú távon fenntartható, emellett hozzájárul a termesztésben
résztvevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is.
Kétezer ötszáz tő komló elültetésével a sör legfontosabb ízesítőjének
termelése indul újra Magyarországon a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
(MÖS) és a HEINEKEN Hungária kezdeményezésében. A nagymúltú magyar
hagyománnyal rendelkező növény nagyüzemi termelése lehetővé teszi, hogy a hazai sörgyártás ismét magyar gazdák termékeire támaszkodjon. A magyar mezőgazdaság pedig egy új, hosszú távon is fenntartható ágazatban erősítheti regionális pozícióit.
A HEINEKEN Hungária a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kötött
szerződésében vállalta, hogy a program elindítását 30 millió forintos
pénzügyi támogatással teszi lehetővé, a megtermelt komlót pedig piaci áron veszi át.
Több mint egyéves előkészítés után kerülhetett sor az első komlópalánta
elültetésére. Ez idő alatt a programban résztvevőket megtanították a
növény termesztésének fortélyaira, ápolási követelményekre, valamint
azokra a speciális technikákra, amelyek révén a palántából a sörgyártás
során használható alapanyaggá nevelhető a komló. Ezt követően
telepítették a termesztéshez szükséges speciális oszlopokat a Segélyszervezet kastélyosdombói Szociális és Fejlesztő Központjának területén. A program mérföldköve, hogy november elején megkezdődött a komlópalánták ültetése. Az 1 hektáros területen több szakaszban 2500 tő komló kerül elültetésre.
Az ültetés első napján jelen volt és a munkálatokba is bekapcsolódott
dr. Nagy István agrárminiszter, Lévai Anikó, az Ökumenikus
Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Lehel László, a szervezet
elnök-igazgatója és Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária
vezérigazgatója.
„Kastélyosdombó egyenlő az értékteremtéssel. A magyar kormány számára
prioritást élvez az agrárium versenyképességének erősítése. Szeretnénk
megteremteni annak a lehetőségét, hogy hazánk nagy hagyományú
komlótermesztési kultúrája ismét a magyar mezőgazdaság szerves részévé
váljon. Örömömre szolgál a példaértékű kezdeményezés, amelyben a Magyar
Ökumenikus Segélyszervezet és a magyar sörgyártásban egyre több innovatív kezdeményezéssel előálló HEINEKEN Hungária kiváló partnerek a cél megvalósításában.” – hangsúlyozta az eseményen Nagy István agrárminiszter.
Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete
beszédében kiemelte: „Azért vagyok nagyon büszke kastélyosdombói
programunkra, mert ez egy olyan esélyteremtő modell, amely átmeneti
kezelés helyett állandó stabil megoldást kínál a családoknak, és esélyt
ad számukra az önbecsülésre is. Nagy öröm, hogy a mai komlóültetéssel a program egy újabb egyedülálló elemmel bővül.”
„Az Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária céljai találkoztak
ebben a programban. Magyarország egy hátrányos helyzetű térségében tudást és lehetőséget adunk a családok kezébe, így fenntartható módon tudunk segíteni nekik, nem csak egyszeri alkalommal. Errefelé rendkívül kevés a munkalehetőség, ám az agrárium biztos hátteret tud adni a családok életéhez. Célunk, hogy a modellt a lehető legszélesebb körben terjesszük, és ennek eredményeképp még több család önálló megélhetéséhez járulhassunk hozzá. Köszönjük a HEINEKEN Hungária példaértékű elkötelezettségét!” – mondta el Lehel László, a MÖS elnök-igazgatója.
Kastélyosdombón a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN
Hungária partnerségében a hosszú távon is fenntartható, kereskedelmi
szempontból is életképes komlótermesztés közösségi modelljének
megvalósítása zajlik.
„Mi a Heinekennél a világ minden táján különös értékként tekintünk a
helyi termékekre, a helyi erőforrásokra. Köszönjük a Magyar Ökumenikus
Segélyszervezet partnerségét, büszkék vagyunk arra, hogy közösen
vezethetjük vissza Magyarországot a komlót termelő országok közé. Célunk,
hogy a Soproni előállítása során, az árpa után, 100 százalékban magyar
komlóra támaszkodhassunk. Mindez jól illeszkedik a HEINEKEN Hungária
stratégiájába, célunk, hogy minél több hazai alapanyag kerüljön
termékeinkbe” – mondta Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária
vezérigazgatója.
Magyarország kedvenc söre, a Soproni 2016 óta 100% magyar árpából készül,
mely mintegy 100 magyar gazdának jelent biztos megélhetést. A Soproni
Radlereket pedig magyar meggy és bodza ízesíti.
Miskolciként, diósgyőriként és képviselőként is büszke vagyok a múltunk eme szeletére. És ôszinte tiszteletem és elismerésem mindazoknak a civil szervezeteknek, akik a szakmai...
Az internetszolgáltatók reklámjai alapján könnyen kialakulhat bennünk az a kép, hogy ma már az ország bármely pontján elérhető legalább egy, de inkább többféle...
Nehéz okosnak lenni. Még annak látszani se könnyű. Merkel kancellár asszony gavallériája, nagylelkűsége már már sokkolja a német adófizető polgárokat. Nem azért mert...
Ez Miskolcon a Csabai kapuban látható, a sarki virágboltnál. Valami okból a kerékpárút a másik oldalon már helyet cserél a gyalogosoknak kijelölt sávval....
Egy kellemes baráti társaságban a helyi borokról beszéltünk. Mígnem szóba került a Geszti szerelem. Nos, mindannyian bizton hittük, hogy mi már valamennyi helyi...
Hamarosan megnyílik a miskolci zsidóság történetét bemutató kiállítás a Déryné utcában. Valamikor úgy gondoltuk, először a zsinagóga újul meg, majd csak utána lesz...
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke az eseményen kiemelte, hogy uniós forrásból, kormányzati támogatással, összesen 1,4 milliárd forintból az ország...
Miskolc önkormányzata rövidfilm pályázatot hirdet, melynek keretében a helyi lakosoktól várnak jó minőségű videókat a város vonzó és turistacsalogató helyszíneiről. ...
Schadl György büszkén mutatta meg az igencsak rossz állapotban lévő szerszámait /Fotó: Blikk Meglehetősen könnyen félreérthető posztot osztott meg a közösségi oldalán Schadl...
Ismerős a fenti telefonszám ? Éjszaka már többször hívtak erről, de mire félálomban felkaptam volna elhallgatott a csörgés. Ki vagyok okítva, elég dörzsölt...
A Tokaji borvidéken területi korlátozás nélkül csak Furmint, Hárslevelű, Kabar, Sárgamuskotály, Zéta és Kövérszőlő szőlőfajták telepíthetők – ismertette a Kúria döntését a Hegyközségek...
Amit ezen a hevenyészett rajzon látnak az egy szakrális ereklye. Több száz miskolci zsidót ravataloztak fel ezen a kovácsoltvas állványon a Kazinczy Ferenc...
Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok! Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött esztendők, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepélyes keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat....
Nemsokára újrakezdődik a zsinagógai év és számvetést kell készítenünk mindarról, amit magunk mögött hagyunk. Napokon belül megkezdődik az őszi ünnepek sorozata. Ezzel kezdte...