Pécsre is megérkezett a Könyves szekér – Latorcai Csaba: a jótékonysági olvasási program keretében
 A magyar irodalmi nyelvünk gyakorlása, olvasási kultúránk
 ápolása
mára sajnos háttérbe szorult. Ezt a káros tendenciát 
felismerve és
látva a következményeket, néhány lelkes magánszemély úgy
 határozott,
hogy tesz valamit a probléma enyhítése érdekében: négy
 évvel ezelőtt
meghirdették és elindították jótékonysági olvasási 
programjukat –
méltatta beszédében a Könyvszolgálat Kulturális Egyesület
kezdeményezését Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások
Minisztériumának közigazgatási államtitkára Pécsett abból
 az
alkalomból, hogy a kultúra városába is megérkezett az
 Egyesület
könyves szekere.
 A szekér ünnepélyes felállítása alkalmából a
 közigazgatási
államtitkár beszédében kiemelte, hogy az olvasás iránti
 érdeklődés
felkeltése és annak megszerettetése a családban kezdődik,
 amely
közösen eltöltött, minőségi időt feltételez.
 Dr. Latorcai Csaba beszédében hangsúlyozta annak 
jelentőségét is,
hogy a kezdeményezés nemcsak Magyarországra terjed ki, 
hanem
egyfajta kulturális nemzetegyesítési céllal, határon 
túlivá kívánja
tenni a minőségi könyvek terjesztését. Ez a célkitűzés 
egybeesik a
Magyar Kormány törekvéseivel is.