Csala László kiszállt a Mókuskerékből – elhunyt a Déli Hírlap alapító főszerkesztője
Csala László

Kiszállt a Mókuskerékből Csala László, Laci bácsi a Déli Hírlap alapító főszerkesztője. Szombathelyen ma reggelre 93 esztendős korában visszaadta a lelkét a Teremtőnek. Nem is olyan régen egy a kilencedik ikszen túli születésnapján határozta el, hogy ismét előveszi az íróasztala fiókjából a már régen rejtegetett önéletrajzi könyvét. Felfrissítette, nem nagy dicsőségemre engemet se felejtett ki belőle, s mi, akik őszinte aggódással tartottuk vele a kapcsolatot mindent megtettünk, hogy a mű megjelenhessen. Jómagam egy ültő helyben olvastam el. Miközben szinte megelevenedtek a szemem előtt a visszaköszönő ismerősök. Egy igazi szociográfiai dokumentum, s akit érdekel a huszadik század valamennyi sorstörténése az annak minden rezdülését megleli a találó Mókuskerék címet kapó könyvből. Ebből a kerékből csak így lehet kiszállni egyenes derékkal, humanista méltósággal.

Csala László
Volt egyszer egy újság
Szülinapi ajándék – a kilencvenedikre
Miskolcon reggelenként a villanytelepi strandon kezdett- rótta a köröket

Csala László 1969 őszén indította útjára Miskolc első önálló napilapját, amely az Esti Hírlap mintájára délben került az utcára. Szó szerint értendő, Laci bácsi abban az átkosban gründölt magának egy lapot. Jó érzékkel távolból és a közelből olyan munkatársakkal vette körül magát, akiknek szinte az életük végéig ez a lap jelentette a boldogulás útját. Az a piros fejléces, hol vörös újságnak hol pedig pletykalapnak becézett DH jó ideig Miskolc emblematikus szimbóluma lett.

Sajnálatos módon Laci bácsi nagyon korán megvált az életművétől. Emlékezetem szerint 1986 őszén nyugalomba vonult és már évtizedek óta Szombathelyen, családja körében élt. Időnként sajnos csak telefonon jót nosztalgiáztunk a régmúltról, rendre számba vettük az élőket és az eltávozottakat. Emlékeztünk néhány grízes cikkre, amelyek ritka nagy botrányt kavartak, amiért a tulajdonosok Őt állították a szőnyeg szélére. Laci bácsi viszont egyedülállóan jó főnök volt. Baráti vezető volt. Olyan, aki tűzön, vízen ki állt a munkatársaiért, szigorú és igazságos vezetőként tartottuk számon. Ezért se hagytuk magára.

Temetéséről később intézkednek. Mi emlékét örökké megőrizzük, mígnem magunk is követjük abba az égi szerkesztőségbe ahol ismét Laci bácsi lesz főszerkesztő.

Temetése január 31. -én csütörtökön 14.45 perckor a Szombathelyi Jáki úti temetőben lesz.

Ezek a képek Kerényi László albumából valók. Kollégám aki ugyancsak a Délinél kezdte ezek a legsikerültebb portréképei Laci bácsiról.