Prof. Dr. Bodoky György

– A sikeres kezelésekhez nélkülözhetetlen a betegek felvilágosult és tudatos részvétele a gyógyításban, ezt szolgálja a www.rakgyogyitas.hu portál kezdeményezése – fogalmaz prof. dr. Bodoky György, a nonprofit honlapot működtető Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány vezetője. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (www.mkot.hu) szakmai partnerségével működő hirdetésmentes betegtájékoztató oldal 2006 óta segíti az érintett családokat, évente több mint 1 millió látogatást regisztrálnak.

– Minden évben több mint 8 ezer nőnél találnak rosszindulatú emlődaganatot. Az elmúlt években diagnosztizált betegek közül sok tízezren vannak, akik jelenleg is kezelésekre járnak, valamint nagyon sokan élnek közöttünk olyanok is, akik testileg és lelkileg megterhelő kezelések után mára meggyógyultak az emlődaganatból. Az életkilátások további javításának kulcsa a szűrővizsgálatokon való részvétel, a kezdeti stádiumú emlődaganatok felfedezése és gyógyítása, az előrehaladott betegségek esetén pedig a korszerű kezelések elérhetősége. Fontos, hogy a betegek is ismerjék, megértsék, hogy mi, mikor és miért történik velük és mit tehetnek önmaguk – fogalmaz Bodoky György.

B. Papp László

– A Rákellenes Világnapra időzítve 100 új cikket publikálunk az emlődaganatokról, ezt február végéig folyamatosan további 100 új cikk követi, így a hónap végére összeáll egy 200 cikkből álló tudásbázis. Az összeállítás a legtöbb kérdésre választ ad, ami egy emlődaganattal szembesült betegben a betegút bármelyik fázisában felmerülhet – tájékoztat B. Papp László, a www.rakgyogyitas.hu főszerkesztője.

– A teljességre törekedve ismertetjük a betegségek kialakulásának hátterét, bemutatjuk a legkorszerűbb diagnosztikai módszereket, részletesen foglalkozunk a műtéti típusokkal, az operációra való felkészüléssel, a műtét utáni időszak nehézségeivel, a rehabilitációval. Bemutatjuk a sugárkezelések lehetőségeit, részletesen foglalkozunk a kemoterápiák, a célzott onkológiai kezelések, a hormonterápiák jellemzőivel. Számos cikket szánunk a mellékhatásoknak, ismertetjük azok elkerülésének, csökkentésének lehetőségeit, írunk a fájdalomcsillapításról, életmódbeli kérdésekről, kitérünk a betegséggel járó lelki megpróbáltatásokra is – taglalja B. Papp László.

Az emlőrákról szóló kérdések és válaszok a www.rakgyogyitas.hu/emlorak200 címen érhetők el. Az internetes cikksorozat a Roche (Magyarország) Kft. támogatásával készült, a tervek szerint az összeállítás 2019-ben könyv formájában is megjelenik. A kezdeményezés nem előzmények nélküli: eddig két kötet látott napvilágot a „200 kérdés – 200 válasz” sorozatban. Az első könyv a vastagbélrákkal és végbélrákkal, a második az uroonkológiai daganatokkal foglalkozott. A kötetek ingyenesen beszerezhetők a Gyógyulj Velünk Egyesületnél (www.gyve.hu).