Emlékszem, annak idején amikor ez a fotó készülhetett a fagylaltosok nem csak fagyit készítettek. Az igazi jeges nyalánkság mesterei a tölcsért is maguk állították elő. Volt egy ostyakészítő minta, egy forma és ezeket a téli szezonban ezerszámra sütötték. Majd később kialakult egy pesti tölcséres ostyagyártó kisiparos réteg amely ellátta a cukrászokat ezzel a nélkülözhetetlen valamivel. Óriási fejlődés volt amikor megjelentek a kagylóformájú ostyák. Olyan tenyérbemászók voltak. A fotón látható bagaméri fagyi kimérők általában a Búza téren és az ócskapiacon cirkáltak. Egy búcsú , egy népünnepély vagy egy vasárnap délutáni tapolcai korzó elképzelhetetlen volt egy ilyen triciklis fagylaltos nélkül. Egyébként az akkori infláció mértékére jellemző, hogy egy gombóc évtizedekig ötven fillér volt. Se több se kevesebb. Ezt úgy belőtték mint a 31 forintos napidíjat amely akkor se változott amikor Gagarin megkerülte a földet. Egy nap alatt 12 órán túl – tehát a hazai törvények szerint már járt volna neki a 31 forint, amelyet kőbe véstek mint a tízparancsolatot.
Miskolcon a legjobb főzött fagylalt a Piva cukrászdában volt. Igazi olasz recept alapján Lapos Gyuri bácsi kotyvasztotta két tálca krémes elkészítése közben. Persze a Napsugárrá avanzsált Pivánál se állt meg a fejlődés. Emlékszem, hamar megjelentek az utcai fagylaltautomaták, amelyek egy félkarú rablóra emlékeztető kallantyúval nyomták ki a csigaszerűen tekeredő jeges krémet. Azt hiszem ezek a csoda gépek már maguk kavarták, keverték a fagylaltot. Két félét kínáltak egyszerre. Ezek a duci tölcséresek már két forintba fájtak.
Egyébként a triciklis fagyisok még főzték a krémet. A kannák közé jégtáblát tettek s mire az elolvadt addigra ki kellett kanalazni az ellátmányt. Pénztárgép nem volt, s a hölgy azzal a kezével nyújtja a tölcsért amelyikkel a pénzt is elveszi., Itt a sterilizáció abban merült ki, hogy a néni kedves nővérkének öltözött. S még egészségügyi könyve is lehetett.
